Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)
GYÁRTÖRTÉNETI KÉPEK
Életútjukat, szorgalmukat, a magasabb tudás és felelősségérzet iránti törekvésüket nem lehet egy rövid pár sorban visszaadni. Mégis, egy-egy mondat az elhangzottakból: - Erdei Ferencné igen precíz munkával járta végig a vállalat gazdasági életének minden útját, míg a pénzügyi főosztály vezetője lett. S eben az utóbbi öt esztendő nem egyszerű problémákkal, hanem igen komoly munkával telt el. - Czirják Géza gazdasági igazgatóhelyettes bámulatos gyorsasággal döntött, mindig a pontosság fémjelezte, s egyszerűséggel, közvetlenséggel adta másoknak tudását. - Réthy Károly fiatalosságával, piros arcával szép példa előttünk, ami bizonyítja; az örömmel végzett munka nem árt az embernek. Pedig a nagyolvasztónál - gyárrészlegvezetőként is - sok-sok nap harcát kellett megvívnia. - Faragó Andor, az építési-karbantartó gyárrészleg élén szinte összenőtt a gyárral, felszabadulás utáni arculatával, a sok új létrehozásával. - Kovács Máté energetikai főosztályvezető sok-sok érdemet szerzett az energiamegtakarításban, magas tudásával, segítette mindennapi életét, s sok jó szakembert nevelt mai munkánkhoz. - Szőnyi Gábor főtechnológus jó tanítómestere volt a vállalat mai vezetőinek. Tudományos munkássága magas színvonalú, itthon és külföldön tisztelettel említik nevét. Nehéz komolyan venni, hogy nyugdíjba mennek. Ismerve őket, ezen új státusban figyelmükkel, érzelmükkel sokat segíthetnek! Sz. M. Diósgyőri Munkás, 1986. április 8.