Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)

GYÁRTÖRTÉNETI KÉPEK

sor alkalmas 1 000 000 t/év öntecsbetét feldog]ozására, illetve 450 ezer t/év kisbugatermelésre, az LKM évszázados hagyományainak megfelelően meg kell tartani a gyár vertikumát (öntészet, kovácsolás is, valamint a másodter­mék-gyártás) és a nemes, illetve ötvözött acélok gyártását a magyar ipar igényeihez igazítva főként itt kell fejleszteni, nem szabad figyelmen kívül hagyni a meglévő, nagytapasztalatú, idegyökerezett szakgárdát, valamint az LKM szakgárdája a munkában segítő vállalatokkal, (KGMTI, BMV, DIGÉP, GANZ-MÁVAG, VKM stb.) tehát a magyar iparral képes a szüksé­ges rekonstrukciókat végrehajtani az itt meglévő alapokon, ha ehhez a baráti országok tapasztalatait és segítségét is felhasználja. Fenti elveket figyelembe véve alakult ki az előző fejezetben leírt terme­lési terv, amelyhez az alábbi fejlesztési feladatok adódnak: Nagyolvasztómű: A két erkölcsileg és materiálisán elavult kisméretű ko­hó helyett így a meglévőhöz hasonló kb. 800 m 3-es kohót kell építeni. Ez az új nagyolvasztó későbbi megfontolások szerint esetleg lehet valamivel na­gyobb is. (Országos nyersvasmérlegtől, új acélgyártó technológiától függő­en.) A régiek elbontása után igen értékes terület szabadul fel a kohó és a létesítendő LD acélmű segédüzemei részére. Az átépítés és a terv megvaló­sítása már csak a IV. ötéves tervben lehetséges. A szükséges hitelkeret 500 MFt. Acélművek: A martinacélgyártás fenntartása az LKM-ben nem látszik célszerűnek, mivel telepítési adottságia folytán (pl. a kemencék be vannak süllyesztve a földbe) korszerűsítéssel sokat nem lehet javítani. Azok a nehé­zségek, amelyek éppen a helyszűke miatt állnak a fejlődés útjában, az ismert leggazdaságosabb és legkisebb helyigényű CLD acélgyártás bevezetésével egyszerre megoldódnak. Az acélgyártás távlati fejlesztésében - az LKM döntősen a nemesacél irányábna kíván haladni, ezért a többlet acélt elektro­acélban kívánja megtermelni. Ezért meg kell építeni addig a második 50 t-ás ívfényes kemencét, továbbra is megtartva a régi elektroacélművet az acél­Öntöde irányának, valamint a kistételű és erősen ötvözött acélféleségek gyártásának biztosítására. Az LD acélmű teljesen hasznosítja a jelenlegi öntő és kokillacsarnokot, valamint a kemencecsarnok angyrészét. így a szükséges hitel mértéke jelen­tősen csökkenthető és gyakorlatilag az elavult berendezések újjal pótlását jelenti. A nemesacélgyártásnál természetesen alkalmazzuk a korszerű acél­kezelési eljárásokat és mindegyik acélművünkben bevezetjük az anyagmeg­takarítás ismert módozatait is. Hengerművek: Mint azt már az előző fejezetben is leírtuk, a korszerűség és a megalkuvás nélküli minőségi szint elérése és tartása a hengersorok fej-

Next

/
Thumbnails
Contents