Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)

III. A második világháborútól a forradalomig (1945-1956)

ha egyszer nem a doktor úron múlik. Erre fel, hogy ő igazolja a valódi jólelkűség- ét, elővesz egy hivatalos papírt, amit átnyújt a harmadik jelenlévő személynek, azt mondja: „Tessék elolvasni, azért, hogy egy ember életét megmentettem, 85 Ft-ot levonnak a fizetésemből, de hadd vonják, mostanában azt sem tudom ki a gaz­dám, annyit változik. Ahogy hallom, rövidesen az állam fogja átvenni az OTI-t.” Erre az elvtárs megkérdezi a doktor urat; hogy lehet az, hogy minden a dol­gozóké és a dolgozók nem mehetnek nyaralni, erre bólogatva azt mondja a doktor úr, dehogynem kérem. Gyárunkból csak 35 fő. A többi Pestről, meg ki tudja hón­áét. Azok, akiknek kellő kapcsolatuk van az illetékes szervekkel, nem kell más, csak egy levelet írnak az ismerősöknek és már meg is kapják a kiutalást, a kívánt üdülőhelyre... A jóindulatú betegek előtt úgy tünteti fel a doktor úr, hogy most csak pro­tekció révén lehet menni nyaralni és magasztalja, hogy a múlt rendszerben sok­kal több dolgozó mehetett a gyárunkból, mint most. Ilyen értelemben a doktor úr a betegek előtt nagyon rossz színben tünteti fel a demokráciánkat... 83. Befejezte évi tervét a kohó Diósgyőri Munkás 1950. szeptember 11. (részlet) A Kohászati Üzemek nagyolvasztó üzemének III. számú kohója szeptember 3-án 24 órakor befejezte ez évi tervét. A nagyszerű teljesítmény eléréséhez nagymértékben hozzájárult a pártszervezet... A műszaki dolgozók ugyancsak a szovjet olvasztási tapasztalatok hasznosí­tásával újítást vezettek be és ezzel 30 százalékkal emelték a III. számú kohó tel­jesítményét. Jelenleg a kohó 31 százalékkal több nyersvasat ad népgazdasá­gunknak, mint a szovjet munkamódszerek és eljárások átvétele előtt. A sztahanovisták és az üzemvezetők, akik az MDP tagjai, megértették mindannyian, hogy a kommunistáknak példát kell mutatni: A személyes példa- mutatás a legjobb agitáció...Diósgyőr dolgozói! Izzó lelkesedéssel minden eddigit felülmúló lendülettel szálljatok harcba a tanácsválasztások tiszteletére indított munkaversenyben..., hogy ti is büszkén jelenthessétek a magyar dolgozó nép szere­tett vezérének, Rákosi elvtársnak: Befejeztük évi tervünket, ezzel is erősítve Rákosi elvtársunk azon mondását, hogy országunk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján! 84. Távirat a pártvezérnek November 21-én befejeztük ez évi tervünket, Diósgyőri Munkás 1950. november 29. (részlet) Drága Rákosi elvtárs! Mi, a Diósgyőri Kohászati Üzemek dolgozói örömmel jelentjük, hogy az ötéves terv első évét november 21-én globálisan befejeztük. Örülünk, hogy olyan időpontban jelenthetjük a békéért folyó harc újabb ered­ményét, amikor Varsóban tanácskoznak a világ békeszerető népeinek küldöttei, hogy megfékezzék a háborút mindenáron kirobbantani akaró agresszorokat. Tud­juk azt, hogy ez az eredmény csak újabb eredmények elérésének kiindulópontja, 61

Next

/
Thumbnails
Contents