Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
III. A második világháborútól a forradalomig (1945-1956)
- A munkaverseny-tempó az egész gyárban, de országszerte is tovább „terjedt”. Az állami és politikai vezetés időszerűnek látta, hogy az élmunkásmozgalom után hazánkban is kifejlődjön a szovjet indíttatású „sztahanovista” mozgalom. Kohászati vonatkozásban éppen a diósgyőri Martinacélművet szemelték ki a példamutatásra. Egy alkalommal Gáspár Sándor, az ország legfőbb szakszervezeti vezetője keresett fel Herczeg Ferenc társaságában azzal a kívánsággal, hogy másnap itt le kell gyártani egy rendkívüli teljesítményű adagot, s ki kell jelölni, hogy ki legyen az első magyar sztahanovista olvasztár. Három legjobb olvasztárunk mindig az éppen fejlesztett, legjobb állapotú kemencéknél dolgozott. Úgy mondható „beüzemelő olvasztáraink” voltak. Közöttük éppen Margóczi István volt a délelőttös műszakban, amikor legjobban meg tudtuk a feltételeket teremteni az üzemvezetőséggel és a társüzemekkel való kapcsolattartásra. így az átlagos 8-10 órás adagokkal szemben 6 órás adagot csapoltunk. Bizonyos, hogy ennek - s az ezt követő propagandának - volt húzóereje üzemünkben, gyárunkban is, de az egész iparágban. Margóczi István olvasztár az új munka- módszeréért 1950-ben a gyár első Kossuth-díjasa lett.- Gyorsöntés szovjet módra. A Martin-kemencéből ragyogó fény ömlött ki a csapoló-nyílásokon keresztül. Vége felé közeledett az olvasztás. Muhamed Zinurov szovjet öntőmester, mint igazi parancsnok, irányította a segédmunkásokat és a darukezelőket. A láng kivetődő fényében arca olyan volt, mintha bronzból lenne. Szeme vidáman csillogott. A főművezető kérdésére — hogyan áll az olvasztás — nyugodtan felelte: Minden rendben van. - S jelt adott: - Rajta! A segédmunkások meglazították a „dugót”, átütötték a csapoló-nyílást. zúgott és sistergett a kiszabadult acél. Kiigazítani a falakat! - utasította Zinurov az embereket, majd maga nyúlt a kerékhez és csökkentette a gázt. Visszatért a kemencéhez és megvizsgálta, mielőtt az új műszakot beállítanák. Azután az adagológép kezelőjéhez fordult: — Rajtad a sor! - S intette segédmunkásait: -Vígabban fiúk gyorsolvasztást fogunk végezni. A kemence teljes gázzal dolgozott, megrakták, megtörtént az olvasztótér hevítése is. Most még nyersvasat kellett volna ráönteni, de nem volt. Zinurov az irányítóhoz szaladt: - Hol a nyersvas?! Az irányító hangja felrepült: - Nyersvas! Gyerünk a nyersvassal!... gyorsöntésróí van szó! Csak néhány percig kellett várakozni, zúgva jött a motoros kocsi, hozta a harangformájú tartályokat a vörösen izzó nyersvassal. Töltsék be gyorsan! Csikorogtak a kapcsolók. A híddaruk könnyedén kapták fel a 85 tonnás tartályokat, továbbították az adagolóhoz és az izzó fém beömlött a kemence tüzet okádó torkába, Zinurov gőzt engedett a forrasztóba, több levegőt bocsátott a tüzes forgatagba. A vas habzott és a kemence izzásig hevített boltozata vakító fényt árasztott. A salak felemelkedett. Az acélöntő egy pillanatig töprengett: ha a salakot bent hagyják a kemencében, elkésnek az öntéssel. Ha ként, foszfort és más felesleges keveréket adnak, az acél magába szívja és akkor befellegzett a minőségnek. Sürgette segédmunkásait:- Engedjétek ki a salakot! Ezen is túlestek. Zinurov megkeverte az öntvényt, 57
