Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)

III. A második világháborútól a forradalomig (1945-1956)

- A munkaverseny-tempó az egész gyárban, de országszerte is tovább „ter­jedt”. Az állami és politikai vezetés időszerűnek látta, hogy az élmunkásmozga­lom után hazánkban is kifejlődjön a szovjet indíttatású „sztahanovista” mozga­lom. Kohászati vonatkozásban éppen a diósgyőri Martinacélművet szemelték ki a példamutatásra. Egy alkalommal Gáspár Sándor, az ország legfőbb szakszervezeti vezetője keresett fel Herczeg Ferenc társaságában azzal a kívánsággal, hogy másnap itt le kell gyártani egy rendkívüli teljesítményű adagot, s ki kell jelölni, hogy ki legyen az első magyar sztahanovista olvasztár. Három legjobb olvasztárunk mindig az éppen fejlesztett, legjobb állapotú kemencéknél dolgozott. Úgy mondható „beüzemelő olvasztáraink” voltak. Közöt­tük éppen Margóczi István volt a délelőttös műszakban, amikor legjobban meg tudtuk a feltételeket teremteni az üzemvezetőséggel és a társüzemekkel való kapcsolattartásra. így az átlagos 8-10 órás adagokkal szemben 6 órás adagot csapoltunk. Bizo­nyos, hogy ennek - s az ezt követő propagandának - volt húzóereje üzemünkben, gyárunkban is, de az egész iparágban. Margóczi István olvasztár az új munka- módszeréért 1950-ben a gyár első Kossuth-díjasa lett.- Gyorsöntés szovjet módra. A Martin-kemencéből ragyogó fény ömlött ki a csapoló-nyílásokon keresztül. Vége felé közeledett az olvasztás. Muhamed Zinurov szovjet öntőmester, mint igazi parancsnok, irányította a segédmunkásokat és a darukezelőket. A láng kivetődő fényében arca olyan volt, mintha bronzból lenne. Szeme vidáman csillo­gott. A főművezető kérdésére — hogyan áll az olvasztás — nyugodtan felelte: Min­den rendben van. - S jelt adott: - Rajta! A segédmunkások meglazították a „du­gót”, átütötték a csapoló-nyílást. zúgott és sistergett a kiszabadult acél. Kiigazítani a falakat! - utasította Zinurov az embereket, majd maga nyúlt a kerékhez és csökkentette a gázt. Visszatért a kemencéhez és megvizsgálta, mie­lőtt az új műszakot beállítanák. Azután az adagológép kezelőjéhez fordult: — Rajtad a sor! - S intette segédmunkásait: -Vígabban fiúk gyorsolvasztást fogunk végezni. A kemence teljes gázzal dolgozott, megrakták, megtörtént az olvasztótér he­vítése is. Most még nyersvasat kellett volna ráönteni, de nem volt. Zinurov az irányítóhoz szaladt: - Hol a nyersvas?! Az irányító hangja felrepült: - Nyersvas! Gyerünk a nyersvassal!... gyorsöntésróí van szó! Csak néhány percig kellett vára­kozni, zúgva jött a motoros kocsi, hozta a harangformájú tartályokat a vörösen izzó nyersvassal. Töltsék be gyorsan! Csikorogtak a kapcsolók. A híddaruk könnyedén kapták fel a 85 tonnás tartályokat, továbbították az adagolóhoz és az izzó fém beömlött a kemence tüzet okádó torkába, Zinurov gőzt engedett a forrasztóba, több levegőt bocsátott a tüzes forgatagba. A vas habzott és a kemence izzásig hevített boltoza­ta vakító fényt árasztott. A salak felemelkedett. Az acélöntő egy pillanatig töprengett: ha a salakot bent hagyják a kemencé­ben, elkésnek az öntéssel. Ha ként, foszfort és más felesleges keveréket adnak, az acél magába szívja és akkor befellegzett a minőségnek. Sürgette segédmunkásait:- Engedjétek ki a salakot! Ezen is túlestek. Zinurov megkeverte az öntvényt, 57

Next

/
Thumbnails
Contents