Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)

Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések

anyagot. Komoly munkával sikerült a korábbi megrendelők egy részét visszasze­rezni. Ezzel párhuzamosan folytatódtak mind a hengerműben, mind pedig az acélműben a leromlott infrastruktúra és szociális létesítmények felújításának munkálatai: felújításra kerültek az öltözőit, a vizes blokkok, új aszfalt szőnyeget kapott a főbejárat előtti parkoló, az elhanyagolt területek gondozására, az elbur­jánzott növényzet megrendszabályozására is jutott figyelem. 2005. harmadik negyedévére befejeződtek a kivásárlással kapcsolatos peres eljárások. A korábban Magyarországon bejegyzett, egy magánszemély tulajdoná­ban álló társaság egy bécsi központú cég tulajdonába került. A privatizációt vég­rehajtó és termelést elindító menedzsment leköszönt, a gyár élére új vezetés ke­rült. Elsődleges szempont lett a termelés gazdaságosságának követelménye, a megrendelések gyors, pontos és a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfe­lelő szinten való teljesítése. A társaság üzleti filozófiája a vállalat termelési és értékesítési tevékenysé­gét úgy irányítani, hogy a társaság által gyártott acéltermékekből a hazai és külföldi megrendelők igényei egyaránt - minőségben, mennyiségben és ütemes­ségben - a lehető legnagyobb mértékben kielégítésre kerüljenek. 2006. februárjában bejegyzésre került a cégbíróság által a cég feltőkésítése, a telephely Pest megyéből Miskolcra került áthelyezésre, így helyben intézhetők- ké váltak az állami munka- és adóügyi szervekkel fenntartott kapcsolatok, támo­gatások.. A tulajdonos és a gyár vezetése is bízik abban, hogy híven a diósgyőri ha­gyományokhoz, a gyár még hosszú ideig termelni fog, ezzel munkát és megélhe­tést biztosítva több száz dolgozónak. Vő. 296, 297. 352. Retro-díszlet és sztrájk a vasgyárban Gördeszkások az egykori gyártósorok helyén. Népszabadság 2006. 06. 15. (részlet) Egykor tizenötezren dolgoztak a diósgyőri acélgyárban. Volt idő, amikor kormányokon átívelő program volt a miskolci kohászat támogatása és modernizá­lása. Ma kilencszázhetven alkalmazottja van a kft.-nek. A tulajdonképpeni gyár maga is a tizedére zsugorodott, kiürített csarnokai lassan enyésznek, némelyik elhagyott üzemben festékpuskával lövöldöznek egymásra fizető vendégek, más­hol gördeszkás fiatalok száguldoznak az egykori gyártósorok helyén. Tavasszal kulturális rendezvénysorozat zajlott, mely az ürességtől kongó gyárépületeket sajátos retro-díszletnek tekintette. Miskolc szimbolikus nagy­üzeme, a hagyományaival az ezernyolcszázas évekig visszanyúló gyár ma így kötődik a város jelenéhez. (Eközben) a kohászok (bérkövetelés miatt) sztrájkolnak. Tiltakozásuk kísér­tetiesen emlékeztet azokra a napokra, amikor dolgoznának, csak éppen nincs munkájuk. Olykor heteken át nem termel a gyár. Az acélmű - amelyben az ékte­len robajlás mellett megsüketül az átlagember -, most kísértetiesen csendes, a csarnokban néhány ember lődörög, legfeljebb a karbantartók kopácsolnak. A sztrájk alatt teljes a csend. Mladen Pejkovic, a DAM 2004 Kft. Felügyelő bizottságának elnöke azt mondta: nincs fedezet a béremelésre, miután a cég tavaly veszteséggel zárta az évet... 346

Next

/
Thumbnails
Contents