Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
zött acélok gyártása is. A Lánchíd 1913-1915-ös átalakításához az Erzsébet hídhoz hasonló acélból Diósgyőr gyártotta a láncokat és a merevítő' tartókat. 1928- 1929-ben a tiszaugi és dunafóldvári hidak anyaga pedig már mangán-szilíciumos acélból készült. 1927-ben a golyóscsapágyacél, a mágneses-, a hó'álló- és a man- gános Hatfield-acélok gyártását ívkemencékben végezték. 1930-tól először csak kísérleti mennyiségben, de rövidesen üzemszerűen készültek krómmal és rézzel ötvözött épületi és hídszerkezeti acélok. Diósgyőr teljesen együtt haladt a korszerű acélfajták gyártása terén a legfejlettebb művekkel. Weigl Ernó' is nagy kísérletező' volt, főleg az acélgyártás területén ért el kiemelkedő' eredményeket. 1936-ban szabadalmaztatta a kombinált kemencés acélgyártási eljárását. Ez egy buktatható martinkemence volt, melynek boltozatába grafitelektródák voltak beépítve. A beolvasztást, a frissítést és a foszfortala- nítást gázzal végezték, majd a salak eltávolítása, valamint új salak képzése után elektromos ívvel hevítették az acélt. A kemence kapacitása először 7 tonna volt, amit, 43-ban 10 tonnára növeltek és egy új 15 tonnás kemencét is építettek, amely 1960-ig üzemelt. Neki köszönhető pl. a takarékacél-család kifejlesztése. Az elektroacél-gyártás ötvözött programja a második világháború éveiben a beszerezhetetlen nemes ötvözök hiánya miatt lehetetlenné vált volna, ha Diósgyőr ezeket az ötvözőket nem pótolja olyan takarék ötvözőkkel, amelyek az ötvözött acélok minőségét a megkívánt szinten biztosították. Ez a kényszerű takarékosság kialakított egy olyan ötvözött acél választékot, amely alapos vizsgálatok és a felhasználás tapasztalatai alapján a kevésbé ínséges nyersanyagviszonyok időszakában is programban maradhatott, s ezzel jelentős gazdasági eredményeket hozott. A rövid ismertetőből is látható, hogy a diósgyőri acélművek gyártási struktúráját a századfordulótól kezdve az ötvözött, ún. nemesacélok gyártási arányának állandó bővülése jellemezte. Nem csupán a berendezések fejlődése, hanem a nagyobb termelési érték elérésére való törekvés, a belföldi és export igények helyes felmérése, hanem a bonyolultabb gyártási problémák megoldása iránti kohász-szakmaszeretet tette ezt lehetővé. Szakmai alapok nélkül aligha lehetett volna jelentős eredményeket elérni. A diósgyőri kohászok minden új iránti nagy érdeklődése az öregektől alaposan elsajátított szakmai fogásokkal párosulva nem ismert akadályt. A műszaki problémák boncolása, vizsgálata természetes volt. Az első világháború alatt pl. nagy gondot okozott a fegyvercsövek görbesége a hőkezelés után. A szakemberek rendkívül alapos és részletes vizsgálattal a korszerű feszültségelmélet tételeinek megfelelő tudományos alapossággal feltárták a hőkezelés utáni hidegegyengetés hatását. A hiba feltárása után haladéktalanul olyan gyártástechnológiai módosítást vezettek be, amellyel a csövek görbesége megszüntethető volt, így a hajlítópróba eredményei egyszerre kifogástalanok lettek. De ilyen példát számtalant lehetne felhozni. Kétségtelen, hogy a gyár a korábbi eredményes törekvések után a két világháború közötti időben fejlődött nemesacélgyárrá. Az első világháború gyártásának gazdag tapasztalatai és a második világháborút megelőző felkészülés időszaka, közben a gazdasági válság, különleges piaci és versenyigényeivel erre a minőségi fejlődésre minden egyéb hátrányok ellenére alkalmasak voltak. Ennek köszönhető pl., hogy a második világháború kitöréséig a svéd piac a diósgyőri gyár egyik legnagyobb felvevőjének számított. A svéd Bofors hajógyárak 341
