Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
Ami pedig a kormánnyal szemben igényként megfogalmaznak, azt természetesnek tartom, csak kielégíteni nem tudjuk... Megfogalmazódott egy nagyon fontos gondolat: önbizalom nélkül egy letargikus állapotban nem lehet élni és nem lehet feszültségeket kezelni. Ezért mindenütt a munkahelyeken, a munkaközösségekben, termelőegységeknél nemcsak a gazdálkodás folyamatát kell szervezni, hanem kell a közösségek tartását is, és az egyének hitét, bizalmát erősíteni, mert e nélkül nem lehet előbbre menni. A jelenlévő elvtársaknak szeretném a kormány nevében kívánni, hogy eredményesen küzdjenek meg helyi gondjaikkal és problémáikkal, számíthatnak a kormány támogatására. Hiszem, hogy ilyen és hasonló, vagy más témában mindenekelőtt a tárcák szintjén lezajló eszmecserék és konzultációk még közelebb hozzák az irányító szervekben dolgozókat és a végrehajtásban dolgozókat. Az ötleteket kérem használják fel, és ha itt mi tettünk könnyelmű ígéreteket, ajánlom hajtsák be rajtunk azokban a pillanatokban, amikor erre a feltételeket adottnak vélik, nem mikor mi annak látjuk, hanem mikor adottnak vélik. A konkrét dolgokra pedig vissza fogunk térni... 338. Állami acélprogramok 1970-90 között Tardy Pál - Bíró Győző-Zimonyi Zoltánné: Bányászati és Kohászati Lapok 1995. 2-3. Kohászat 1995. 2-3. (részlet) A negyedik ötéves terv kezdetéig az ország acéltermelése kb. 3,1 Mt/év volt; ennek döntő többségét Siemens-Martin kemencékben, kis hányadát elektroacél- műben gyártották... A negyedik ötéves terv fejlesztési céljait az 1968-85 közötti időszakra kidolgozott fejlesztési koncepcióra alapozták. Eszerint 1985-ben kb. 4,5 Mt nyersacélgyártással számoltak... A további fejlődés útját az 1975. augusztusában hozott 5059/75 számú ÁTB határozat fogalmazta meg: („A magyar vaskohászat 1990-ig terjedő hosszú távú fejlesztési koncepciója”). Ebben 1990-ig 5-5,2 Mt/évre tervezték fejleszteni az acélgyártó kapacitást. A növekedés legnagyobb részét Dunaújvárosra határozták el (2,4 Mt/évre), míg Ózdon és Diósgyőrben lényegesen kisebb termelésnövekedést terveztek. A tervezett beruházási összegek 135 Mrd Ft-ot tettek ki 15 évre; ez éves átlagban 9 Mrd Ft-nak, tehát az 1968-as elképzelés 5-6-szorosának felelt meg. Az ambiciózus fejlesztési tervről csakhamar kiderült, hogy túlméretezett... Az eltervezett fejlesztések erőteljes redukálását jól jellemzi, hogy az eredeti 135 Mrd Ft-tal szemben csak 61,9 Mrd Ft-ot használtak fel a három tervperiódusban... A ’70-es évek végére (amikor hazánkban a metallurgiai fejlesztések megindultak) a bevezetőben említett okok miatt (az acélintenzitás csökkenése a fejlett országokban) jelentősen romlottak az acélpiaci feltételek: csökkentek az exportárak, rosszabbodtak a nyersanyagbeszerzési feltételek. A magyar ipar strukturális elmaradottsága (a gépipar, egyéb acélfelhasználó ágazatok rendkívül gyenge exportképessége) és az egyre növekvő tőkés devizabevételi igények miatt a romló feltételek mellett is intenzív tőkés exportra kényszerült a magyar vaskohászat (termékeit - ha veszteséggel is - de értékesíteni lehetett), amit a kormányzat a veszteségek finanszírozásával honorált. 304
