Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
1 i értelmezni, hogy itt is valamiképpen 180 fokos fordulatra van szükségünk a stratégia formálása céljából. Eddig ha vaskohászattal foglalkoztunk, mindig az volt az állami megnyilvánulás is, hogy miként teremthetnénk meg az adott nehéz helyzetből egy további egy év, vagy egy középtávú idó'szak mozgásfeltételeit valamilyen állami segítséggel, hogy a vaskohászat és a ráépülő' acélgyártás életben maradjon, vagy legalábbis a haldoklása hosszabb legyen. A fordulat most úgy kellene, hogy bekövetkezzen, hogy ne ebből induljunk ki, hogy ti most ilyen helyzetben vagytok, hanem milyen szükséglete van jelenleg a magyar gazdaságnak, és milyen lesz 5 év múlva, az ezredfordulón. Távolabbra egyenlőre nem kell tekintenünk. Ebből kell megformálni az intézkedéseket, amit a vaskohászattal kapcsolatban is tennünk kell. Ez az igényvizsgálat azt mutatja, hogy arra a 3-4 millió tonna közötti acéltermékre, ami jelenleg az országban készül, talán egy kicsit csökkenő mennyiségben, de az ezredfordulóig szükség lesz, 3 millió tonnára biztosan. De az is látszik, hogy nem ebben az összetételben ami jelenleg készül Magyarországon. Amikor mi népgazdaságot tervezünk nem az rögtön az első meggondolás, hogy ha erre szükség van, azt bármi áron itthon kell gyártani, hanem alternatíva és vizsgálati lehetőség, hogy olcsóbb-e gyártani, vagy olcsóbb importálni... Többször hallottam, nem hallgatom lelkesen, amikor elhangzik, hogy az ATB egyszer megígérte, megállapodás volt, tartsuk be, stb. Azért mérlegelni kell, hogy egy-két évvel ezelőtt, az akkori körülmények mások voltak az ATB, a kormányzat számára, mint ahogy mások voltak a tietek számára is. Új módszereket kell keresni, ez pedig nem az életben tartás bármi áron, hanem a mozgásképesség...- Medgyessy Péter, miniszterelnök-helyettes: Válságágazatról nincs értelme szólni. Pl. a vaskohászat, mint ágazat szerintem nincs válságban még Magyarországon sem. Nem kevés olyan vaskohászati üzem van ami nem alapvertikumú, amelyik azért elég jól megél. Úgyhogy én azt hiszem, hogy talán valami más terminológiát kellene használnunk a jövőben. Értve és ismerve azokat a gondokat, amit itt az elvtársak elmondtak, azért nekem mégis azt kell hangsúlyoznom, hogy a gondok mellett is a kormánynak az a kötelessége szerintem a következő időszakban, hogy nagyon szigorú következetességgel hajtsa végre azt, amit elképzeltünk. Ez egy kulcskérdés és ezt várja szerintem a magyar társadalom is ettől a kormánytól és azt hiszem joggal várja... Az a véleményem, hogy nem egy rettenetes dolog, hogyha egy vállalat úgy dönt, hogy bizonyos tevékenységeket megszüntet és felszámol. O maga így dönt. A gazdaságpolitikában persze végig kell tudni zongorázni a konzekvenciákat, az importigényt, vagy esetleges import megszűnésnek a dolgát, vagy az export felszámolását. De ha ilyenekre nem vállalkozunk, én nagyon gondolkozom azon, hogy felháborodjak e, vagy sem. Én szerintem nincs jogom felháborodni. Ez a vaskohászat „ki őrizte meg, ki konzerválta a vaskohászat struktúráját” című kérdés. Első hallomásra ez olyan irritáló, hogy utána az ember végiggondolja és azt mondja, tényleg van ebben igazság. Mert ugye a kényszerhelyzetünk sokszor azt diktálta, hogy a volumen fenntartása érdekében tessék ezt meg ezt csinálni. S akkor utána persze nincs más, mint fizetni kell határtalan. Tehát ha ebben nem tudunk más talajra állni s azt mondani, hogy igen vállaljuk ennek konzekvenciáját az exportoldalon és import-oldalon, akkor nincs jogunk ezt követelni... 302
