Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
A fejlődés %-os jellemzésére álljon itt néhány számadat (Martin-acélmú) 1917-ben újabb — 60 tonnás — SM-kemencét helyeztek üzembe. Ekkor épült ugyanis a „Hindenburg Program” keretében egy Ágyúgyár (az „Újgyár őse) Diósgyőrben, ami újabb acéligényt jelentett. Az első világháború vége felé már 14 SM- kemence volt üzemben. A háború miatt (a nyersvasat szolgáltató kohóművek a békeszerződés folytán már nem tartoztak Magyarországhoz) és rendelés hiányában csak 2-4 kemence dolgozott, a termelés pedig állandóan csökkent és alig érte el a lehetséges szint 25-30%-át. Említésre méltó, hogy 1938-ban az Iparügyi Minisztérium utasítására a Diósgyőri gyár tervet dolgozott ki egy, a Duna mellett létesítendő vasgyárra. A megvalósításra azonban nem került sor. Ebben a tervben vetődött fel először a Dunai Vasmű megvalósításának gondolata. Az első világháború után, egészen a 30-as évek második feléig a magyar vasipar - Diósgyőr is - válságos helyzetben volt. A békeszerződés utáni új ország nyersanyaghiánnyal küzdött (nagyolvasztó csak Ózdon volt), a felvevő piacok minimálisra zsugorodtak. Megindult ugyan egyes termékek - sínek, váltók, öntvények, tartók - exportja, de az egész világgazdaságot megrázó 1929-33. évi válság hatása alól nem tudta magát kivonni Diósgyőr sem. Emellett a gyár kötelességévé tették, hogy olyan termékeket is gyártson, melyeket korábban ugyan készítettek Magyarországon, de a békeszerződés következményként már csak importból voltak beszerezhetők. így került sor a vasúti kerékabroncs gyártásának bevezetésére 1923-ban. 1927-ben a budapesti Állami Gépgyárból ide telepítették a kovácsoló üzemet, és ezzel az ország legnagyobb kovácsoló gyárává lépett elő Diósgyőr. Újabb fellendülés akkor következett be, amikor 1938-ban a magyar uralkodó osztályok 5 évig tartó fegyverkezési programot hirdettek meg. A Martin-acélmú hosszú fejlődés után korszerűen műszerezett, nagy hőkapacitású kemencékkel rendelkezik, melyek alkalmasak a követelményeket kielégítő acélfajták gyártására. A termékei között most is megtalálhatóak a már „őstermékeknek” számító vasúti sín, abroncs, tengelyacélok. Ezekkel szemben az idők folyamán, de különösen az utóbbi néhány évben erősen megnőttek a minőségi követelmények úgy, hogy ma már igen nagy körültekintés és gondosság kell a gyártásukhoz. Termel a Martin-acélmű kazánlemez-, tűzszekrény acélokat, szegecs anyag-, és gépacélokat különféle összetételben, továbbá Cr, Ni és Mo ötvözésű gép- és szerkezeti acélokat, betétedzésű és nemesíthető változatban, valamint automata-acélt. A termelés egy része nem megnyugtató minőség különböző tartók stb. gyártása céljára. A nemesacélgyártás korszerűsítése érdekében 1908-ban Elektró- acélmű építését határozták el. A megbízást a francia Girod gyár kapta. 1911-ben már működött az első két tonnás ívfényes, Heroult rendszerű kemence, melyet később több, különböző nagyságú- és szerkezetű létesítése követett. így 1929-ben egy ívfényes, 1933-ban egy 300 kg-os nagyfrekvenciás indukciós, 1936-ban és 1943-ban egy-egy kombinált tüzelésű kemence (ezek 1959-ig üzemeltek) épült. Követte ezt 1941-ben és 1943-ban, valamint 1948-ban (Ózdról) egy-egy újabb ívfényes kemence telepítése. Ebben az időben az Elektróacélmű termelése jelentékeny részét már öntvénygyártás céljára adta, ugyanis ekkor bővítették az acélöntödét is a fokozódó öntvényigény kielégítése érdekében. 259
