Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
nyújtott elhelyezkedési lehetőséget. A művezetó'gárdát a szegedi felső-ipariskolát éppen elvégzett fiatalokból képeztük ki. Az új ismeretlen szakmát bámulatosan gyorsan sajátították el. Ügyesek, tanulékonyak voltak... Az üzem rövid idő alatt felvirágzott. Hamarosan megjelentek a külföldi rendelők. Az üzleteket a Bofors cég hozta, az ő alszállítói voltunk. Exportra főleg légvédelmi ágyúk lőszereit gyártottuk. Jelentősebb vevőink az angol admiralitás, Kínából a Kuomintang és Indonézia kormányzata voltak. Átvevőik nálunk dolgoztak, végezték az előírt vizsgálatokat. Kapcsolatunk a Bofors céggel, illetve mérnökeivel barátivá vált. Kicseréltük tapasztalatainkat és közösen fejlesztettünk. Feltárult előttem, hogy a hadiipari szakterület egyike a legösszetettebbeknek, ahol a tudomány: a fizika, a kémia, a technológia, a vegyészet, a kohászat, a megmunkálás és szerelés követelményei a legnagyobbak közé tartoznak. A szigorú angol előírásoknak, Indonézia trópusi követelményeinek nem volt könnyű eleget tenni. Nagy erőfeszítéseket kívánt. Itt váltam sokoldalú mérnökké, amellett üzemünk jó gazdasági hatékonyságát is meg kellett őrizni. Bebizonyosodott, hogy itthon a Weisz Manfréd cég valóban durván visszaélt monopol helyzetével. így például egy 15 cm-es tábori tarack lövésért 450 pengőt számlázott, holott a mi ugyancsak bő — tartalékokat magába foglaló - kalkulációnkban alig érte el a 125 pengőt. Jellemzésül megemlítem, hogy rezsiköltségünkben magunkra vállaltuk a vasgyár vasúti szállítási rendszerének költségterheit, amelynek ellenében igen pontos kiszolgálást követeltünk meg. A MAVAG vezetése megbecsülte üzemünket, amely a diósgyőri gyárak jövedelmezőségének javításában mind nagyobb szerephez jutott. Önállóságunk teljes volt, sehonnan sem avatkoztak a dolgainkba. Elnézték kalandozásaimat a munkáskultúra berkeiben... Megindult a második világháború. Külföldi rendelőink sorra elmaradoztak, átvevőik elutaztak. Hazai rendelésekre dolgoztunk, majd 1944 őszén leálltunk. A front közeledtére ugyanis a diósgyőri gyáraknak Dunántúlra, Győrbe való áttelepítését kezdték szervezni. Mi nem mutattunk erre hajlandóságot. Hagytunk mindent a helyén, csak az értékesebb műszereinket próbáltuk a gyáron kívül elrejteni. Vakon hittünk benne, hogy Magyarország is követi Olaszország, valamint Románia példáját és kiugrunk a német szövetségből, kilépünk a háborúból békét kötünk. Erre készítettük elő környezetünket. Ebben segített bennünket Ginzery Sándor alezredes a katonai műszaki ellenőrző és átvevő kirendeltség háború- és németellenes parancsnoka. A helyi ellenállásra megkezdte közöttünk a MÓKÁN titkos szervezését. Azonban Horthy október 15-i kudarcot vallott kiugrási kísérlete és Szálasi uralomra jutása ki telepítési rendelkezések sorozatával járt. Falragaszokon felkoncolással fenyegették a nem teljesítőket. A tisztviselők egy része félelemből el is utazott nyugat felé, és csoportjuk Csehország szudéta vidékén kötött ki. Ott érte őket a háború befejezése. 1945. nyarán tértek békésen haza. Itthon nehéz napok következtek. Ginzery Sándort az ellenállás szervezőjét elhurcolta a Gestapo és ez figyelmeztetés volt számunkra, akik a kitelepítési parancsokat szabotáltuk a rejtőzködésre. Néhányan Pereces bányatelepen bányászcsaládoknál rejtőzködtünk. A vasgyári lakótelepen lévő lakásainkon azt hagytuk, hogy Budapestre költöztünk. Szerencsére ez még idejében történt, mert később teherautós csendőrkülönítmény kutatta végig a helybeli leventeparancsnok vezetésével a visszamaradottak lakásait. 234
