Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
VII. A privatizáció és drámai következményei (1992-2005)
A mi célunk a Dunaferr megszerzése volt. A DAM csak ráadás lett. Ezeket a cégeket szeretnénk feljavítani és életképessé tenni. A társaságok működését segítő közlekedési és logisztikai fejlesztésekben részt kívánunk venni. Látjuk például, hogy milyen kevéssé élnek a dunai hajózás lehetőségeivel.- Előtörténet: Megpróbáltatások sokaságán vergődött át a borsodi kohászat az elmúlt évtizedben. Az egykori LKM 1992-ben mintegy félmilliárd forintért orosz-osztrák tulajdonosokhoz került, akik a céget hamar a csőd szélére vitték. 1998-ban újra állami tulajdon lett Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. néven. Nem sokkal később a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű vette meg jelképes egy dollárért azzal az ígérettel, hogy talpra állítja a térség acéliparát. Ehelyett két év után felszámolásba vitte a céget. 2001-ben az olasz Cogne- csoport vette meg 4,4 milliárd forintért, de 2003 januárjában újra jött a felszámolás. Talán nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy összesen mennyi pénzt költött az állam a borsodi kohászat életben tartására. Az utolsó, évekkel ezelőtti adat szerint ez az összeg már akkor meghaladta az 50 milliárdot. A térség gondjai azonban csak nőttek. A felszámolás alatt megalakított Borsodi Nemesacélgyártó Kft. újraindította és az idén márciusig működtette is a felszámolótól bérelt kohászatot, de aztán e cég is bedobta a törülközőt. A felszámoló három eredménytelen pályázat után ismét meghirdette a társaságot, amely végül is az ukrán Donbass Ipari Szövetség érdekkörébe került. Ld. még 297, 350. 2005 297. „A befektető nem a levegőbe beszél” MiNap Miskolci Nap: Egy a cél, a jó acél 2005. március 19. (részlet) Egyéves kényszerszünetet követően csütörtökön ünnepélyes körülmények között újraindult az acélgyártás a diósgyőri kohászatban. A tulajdonos DAM 2004 Acél- és Hengermű Kft. idei terveiben már 300 ezer tonnánál több acéltermék előállítása szerepel. A diósgyőri kohászat félmilliárd forintból felújított és a napokban újraindított elektroacélműve Magyarország jelenlegi legjobb minőségű, magasan ötvözött acélját képes előállítani. Nem mellékes, hogy jelenleg már csaknem ezren dolgoznak a diósgyőri kohászatban. Garanciát jelenthet a hosszabb távú stabil működésre, hogy a DAM 2004 Kft. mögött a Donbass - svájci-ukrán - konzorcium, a világ egyik legjelentősebb acélipari vállalkozása áll, amely a Dunaferr Rt. tulajdonlása révén már esztendők óta jelen van Magyarországon. A diósgyőri kohászatban a hengersorokat az elmúlt év novemberében indította újra a DAM 2004 Kft. A kezdetektől fogva ukrán alapanyagot használtak a hengerléshez, és lényegében a mai napig is import bugából dolgozik a hengermű. Az ukrán alapanyag azonban nem ötvözött, miközben a gyár az ötvözött acélgyártás fontos bázisa, ezért vált szükségessé az acélmű újraindítása. A DAM 2004. Kft. idei üzleti terve már 343 ezer tonna acél és 327 ezer tonna hengerelt áru gyártását tartalmazza. A tulajdonosok már korábban kijelentették, hogy céljaik a DAM elvesztett piacainak mielőbbi visszaszerzése. Erre biztosíték lehet, hogy a társaság második negyedéves kapacitásának kétharmadát már megrendelésekkel is lekötötték. A 211