Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)

VII. A privatizáció és drámai következményei (1992-2005)

energiaár-vita első jeleként — nyílt levélben fordult a DAM Steel Rt. akkori vezér- igazgatója, Székely Árpád a német többségi tulajdonú ÉMÁSZ Rt. felügyelő bi­zottságának elnökéhez, Klaus Bussfeldhez. Az olaszok szerint ugyanis a DAM Steel vetélytársainál jóval többet fizet az elektromos energiáért, mivel a felszámolás sorsára jutott DAM Rt.-től tartozás fejében az EMASZ-hoz került az áramot biztosító alállomás (transzformátor) tulajdonjoga. Emiatt középfeszültségen, tehát drágábban jut áramhoz a DAM Steel, ezért megvenné az ő területén lévő alállomást. Az áramszolgáltató azonban Székely szerint értékének többszörösét kéri a létesítményért. Tavaly májusban visszahívták posztjáról a vezérigazgatót, és olasz szakem­berekkel erősítették meg a diósgyőri csapatot. A Cogne szerint a sikeres konszoli­dáció érdekében szorosabb együttműködést kell kialakítani az anyacég és a DAM Steel között. Miután az idén január elején a Cogne bejelentette, hogy szünetelteti a termelést Diósgyőrben, a kormányzat segítségét kérte versenyhátrányai csökkentése érdekében. Vő. 293, 342. 290. Minőségi acél helyett „biliacél” Népszabadság: Félfűtik-e még a borsodi kemencéket? 2003. 02. 04. (részlet) Egyelőre megjósolhatatlan, hogy újraindul-e a termelés a diósgyőri és ózdi acélművekben, és ha igen, mikor. A két alapanyaggyár tartós kiesése jelentős zavarokat okozhat a magyar piacon, ahol a környező országok exportőrei ugrásra készen várják az újabb lehetőségeket. A Salgótarjáni Acélárugyár Rt. és az alsózsolcai Csavar- és Húzottáru Rt. termelését nem veszélyezteti a DAM Steel Rt. és az Ózdi Acélművek leállása - jelentette ki érdeklődésünkre Szalai József, a két társaság elnök-vezérigazgatója. Az olasz Cogne-csoport 2001. áprilisában Szalai József közvetítésével vásá­rolta meg a diósgyőri kohászatot. Az új cégben igazgatósági tagságot is vállalt Szalai, akinek tavaly nyáron távoznia kellett az irányító testületből, amit utóbb ő azzal indokolt, hogy következetesen más elképzelései voltak az értékesítésről, mint az olaszoknak. A DAM Steel tavaly 16 milliárd forintos forgalom mellett kétmilliárdos vesz­teséggel zárta az évet. Az idén januárban — a magas energiaárakra hivatkozva — a gyárban leállították a termelést, január 22-én pedig a DAM Steel csődöt jelen­tett. Öt nappal később az energiaszolgáltatás korlátozása miatt leállt az Ózdi Acélművek is. Szalai József szerint nem lehet minden problémát az energia magas árával magyarázni, hiszen az csupán az acélgyártás költségeinek huszonöt százaléka: körülbelül feleannyiba kerül, mint az elektrokemencékben felolvasztott hulladék vas és ötvözőanyag. Nem lehet a múlt örökségével sem indokolni az ellehetetlenülést, hiszen a felszámolási eljárásból a diósgyőri kohászatot kivásárló olasz befektető teher­mentesen jutott hozzá a gyárhoz, amely a sokmilliárdos modernizáció után a japán elektrokemencével és a lézeres vezérlésű hengersorral Közép-Európa egyik legmodernebb acélgyártó üzemének számít. Az acélgyártás válságát Szalai József szerint több kedvezőtlen tényező együttes hatása idézte elő. A piaci versenyben komoly árelőnnyel indulnak a kor­203

Next

/
Thumbnails
Contents