Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
IV. A Tervszerű Fejlődés Időszaka (1957-1967)
Kettős halálos baleset történt az LKM hengerművének villamos állomásán. Áramváltó cserénél, az eló'írt óvórendszabályok elmulasztása miatt elektromos ív keletkezett a nagyfeszültségű, 35 kilovoltos berendezés és a dolgozók között, s a közelben tartózkodó E. Ernő 26 éves lakatost halálos áramütés érte. L. Lajos munka-csoportvezető a kórházban halt bele súlyos égési sérülésébe. 169. Durvahengerműi rekonstrukció Marosváry László: A diósgyőri hengerművek története 1999. A durvahengermű sorainak rekonstrukciós munkálatait, melyek csaknem 600 millió forintba kerültek néhány hónapos megfeszített munkával elvégezték, melyből a honvédség alakulatai és a gyár ifjúsága is tevékenyen kivette részét. A rekonstruált üzemet október 1-én ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének. Magyarországon ez volt az első komplett hengersor, amit magyar mérnökök, technikusok és szerkesztők terveztek és készítettek el a KGMTI-ben. A rekonstrukció célkitűzése 850 ezer tonna acél feldolgozása, a blokksoron pedig 1 millió tonna elvi kapacitás biztosítása volt. A rekonstrukció során a váltóárammal hajtott trióbugasor helyett egyenárammal működtetett duó-bugasort létesítettek. 170. Több ezer dolgozó tanul Eszak-Magyarország 1964. április 8. A dolgozók általános iskolájába 489-en, esti és levelező formában gimnáziumokba 102-en, középfokú technikumokba 840-en járnak az idén. A gyár több dolgozója tanul felsőfokú technikumban, valamint a műszaki és a marxista egyetemen. 171. Egy szocialista brigád hétköznapjai Részletek Idrányi Sándor nagyolvasztói főolvasztár ifjúsági szocialista brigádjának naplójából. 1964. KM TDGY A szocialista embertípus, a szocialista társadalom kialakításával kapcsolatos kötelezettségvállalások: a. Úgy munkahelyen, mint a magánéletben segítjük egymást problémáik megoldásában. b. Munkahelyen 10 perccel korábban jelenünk meg. c. Három alakalommal családias kirándulást szervezünk a jobb kollektív szellem kialakítása érdekében...- Brigád eseményekből: Komlóra mentünk a gyár autóbuszán, egyúttal megtekintettük a Komló- Diósgyőr mérkőzést is. Kedvenc csapatunk kikapott ugyan l:0-ra, de a hangulatunk mégsem volt nyomott... Műszakváltáskor az öntőágyakba lecsapolt szilárd vas robbanásszerűen felpattant és a közelben tartózkodó M. Jánost az alulról lávaszerűen feltörő tüzes 114