Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

kitoloncoltatta a bányából a diósgyőriek vájárját, de a hatalmaskodás a kincstárral, a főrészvényessel szemben nem vezetett eredményre. Csákynak az fájt, hogy a diósgyőriek nem léptek vele egyezségre, vagyis nem fizettek neki az úthasználatért s egyéb külszíni haszonvételért. 1780. végén azt mérlegeli, hogy rudabányai vasércének értékesítése szempontjából kifízetŐbb volna-e számára, ha saját vasolvasztó kohót és hámort épít, vagy pedig a kibányászott vasérc elszállításának engedélyezéséért követel a diósgyőriektől készpénztérítést. Jellemző, hogy Diósgyőr másfél krajcárt ígért az Enczler bányái körül maradt vasérc egy mázsájáért. Rendkívül alacsony a termelési költség, miután alacsony a munkabér. A rudabányai bányában foglalkoztatott bányász egész évi fizetése 60-70 frt /egy mázsa búza ára 1 frt/. A magas fuvarköltséggel, földesúrnak fizetendő feudális térítéssel terhelt bányászat csak úgy lesz kifizető a vashámortulajdonos részére, ha ezekkel a járulékos kiadásokkal szemben a bányászok, olvasztárok, hámorkovácsok munkabérét végletesen leszorítja, igyekszik minél kevesebb szakmunkást foglalkoztatni lehetőleg 12 órás műszakban. Rudabányán a diósgyőriek beérték egyetlen bányásszal, Upponyban sem dolgozott több négynél, de Márton-naptól József-napig, amikor az olvasztás szünetelt, a bányában is megállt a munka, csupán a vaskőfuvarozás folyt a keményre fagyott utakon. Mióta Csáky 1783-ban megkezdte Rudabányán a saját vasércbányája művelését, ellenállása Diósgyőrrel szemben még élesebbé vált. 1789. végén a diósgyőri vasgyár ismét panaszt tett a szomolnoki ker. bányatörvényszéken gr. Csáky ellen, hogy ennek bírája nem ismeri el a gyár bányászkodási jogát Rudabánya és Telekes területén, őket a vasérc elszállításában akadályozza, ez az akadékoskodás már 6 év óta tart, a bányászokat elűzik, megtiltják a jobbágyoknak, hogy a vaskő fuvarozására vállalkozzanak. A diósgyőri vashámor Csáky Antal akadékoskodása ellenére megtartotta rudabányai és telekesi vasércbányáját 1793-ig. Ekkor - 1793 júniusában végül is maga a vasgyár mondott le a két bányajogosítványáról, előbb egy éves szüneteltetésre kért engedélyt, majd egészen beszüntette rudabányai és telekesi bányaüzemét, helyette Nadabuláraól, Alsósajóról - jóval távolabbról - szerezte be vasércszükségletének egy részét. Indokolásul azt hozta fel, hogy a rudabányaitelekesi vasércből ezúttal hosszabb időre elengedő, bőséges készlettel rendelkezik, aránytalanul magas a fuvarköltség, főleg pedig, mert az itteni vasérc jelentékeny réztartalommal bír, igazi vasércnek nem tekinthető, az olvasztás szempontjából nem tartozik a legalkalmasabb vasércek közé. Vö. 2, 47. Soós Imre 1957., KKMA 76. 100. 350. 105. Fazola Frigyest akadémiára küldik Selmeci bányakapitányságtól: A bécsi udvari kamara 1793. márc. 26-án elrendelte: miután a diósgyőri bányarészvényesek közül a bécsi részvénytulajdonosok a többségnek és a magyarországi részvényeseknek álláspontjával szemben a mostani vasgyári manipulánsnak és gyakornoknak, Fazola Frigyesnek eltartása mellett foglaltak állást s nevezettnek már korábban megengedték az önkéntes bányapraxist, most már nemcsak napi 20 krajcáros részvényilletményt élvezi a bányapénztárból, hanem mint fontos részvényese a diósgyőri vasműnek és fia az egykori kir. factornak, Fazola Henriknek, aki virágzó jólétét az említett vasmű