Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

saját maga más jellegű összegszerű kimutatásából vett ki, és az ott jelenlévő Deschan bányatanácsos úrnak lediktált. Ebből kitűnik, hogy Fassolla a vasmű működtetése érdekében idegen felektől érdekeltségi pénzeket vett fel és néhány ezer forintot, bécsi iparosok hányadát, a még szabad hányadot maga jegyezte. További tanúságtételre szolgál a tek. Főhivatal által Rabenseiffer követ útján a jászói alsó bányabíróság által készített likvidáció, mely szerint a bécsi iparos urakat 5.705 frt-ra intette meg. Ezt a hátralékot Fassolla nemcsak az elkészített bérjegyzék szerint igazolja, hanem már eleve a különféle érdekekre felvett előleggel és elszenvedett kárával is. Nem kevesebbet igazolt maga a tanúsítvány, az akkori élelmezési főtiszt és számvivő úrtól, amelyben elismerik, hogy az építkezésnél és abban az időben, amikor Fassolla egyedül végezte a számításokat, minden munkást kielégített, és senki egyetlen pretenzióval, követeléssel feléje nem élt. Fassolla és az iparpénztár között egy elszámolásból nem kevéssé bizonyítottan kivehető, hogy egy szomolnoki könyvelőcég szerint bécsi iparos urak 7570 frt-tal adósak maradtak. A különféle előlegként kirótt összegeket 1170 frt-ot Fassolla számlájára rótták, kihasználva, hogy nem tudva jól a magyar nyelvet, neki a szabad hányadához hozzáírták, amiből 550 frt-ot készpénzben megtérít. O nyilvánvalóan kiadott pénzét visszakapta, de csak akkor, amikor ő már a károkat és bajokat megszenvedte, kiadások és kamat nélkül. A számlateher elintéződött, saját ismeretek hiánya miatt sajnos idegen, erre felvett személyekkel, saját költségére (miből csak kis részt számlázott), következésképpen csak arra szolgált, hogy az 1772. február 8-i jelentés igazolja, amelyet már korábban (Sub.E.) mellékelt. Minthogy Fassola legtöbbnyire előlegben volt és az ellátmány összegre rendszerint várnia kellett, senkitől sem remélhetett anyagi segítséget, mit kellett volna tennie? Talán el kellett volna bocsátania a munkásokat és a művet leállítani? Ha ezt tette volna, az a legmagasabb kincstárnak az érdekét és az egész ipart hátrányosan érintette volna. Talán ezeknek a földhöz ragadt szegény munkásoknak megszolgált bérét kellett volna visszatartani?! Akkor veszélyben lett volna saját élete. Mit kellett volna tehát Fassollának tennie?! Ő elsőként szép borkészletét adta el olcsó áron. Majd Egerben lévő három házának egyikét elvesztegette, a másik kettőre és gazdaságára 6%-os kamattal pénzt vett fel s ugyanezeket kellett elzálogosítania, továbbiak folyamán azokat a részvényeket is ingyen odaadta, melyekre pénzt vett fel; ez vezetett a tönkremenéshez. Kézenfekvő a kérdés, vajon Fassolla a mű felépítésénél milyen károkat szenvedett el? Ismert volt, hogy neki, mint faktornak, károkat kellett elviselni, és nem is kicsit, hanem többet annál, amit ő a legalázatosabban elkészített kárleírásában 16.610 frt 14 krajcárra mutatta ki. Mindezt a mű felépítése érdekében önzetlen áldozatvállalásból, szeretetből tette, miután elnyerte a legmagasabb kegyeket, remélve a további kiérdemelt megbecsülést. Ezért kéri Fassolla az ő mostani nyomorúságában nagytekintélyű fokamaragrófi hivatalt, kegyeskedjék a magas birodalmi grófi excellenciáknál kegyes jó véleményű tájékoztatást előadni, figyelembe véve, hogy miként lehetett hát azt az azelőtt lakatlan vidéket benépesíteni, s azt egyre jobban a legmagasabb kincstárhoz sokrétű kihasználásra bevonni, elnézve ennek a szegény Fassolának azt, hogy