Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

A tankötelesek iskolafejlesztése éppen semmi; a legtöbb szülő az egy palatáblán és Abc-és könyvön kívül egyéb taneszközről még hallani sem akar. Irkája csak minden második tanulónak van. A néhány osztályból álló felekezeti iskolákban a túlzsúfoltság miatt azon tárgyakra, melyekre a munkásoknak a leginkább szükségük van, semmi súlyt sem fektettek. Mértan, s ezzel kapcsolatos anyagok rendszeres tanításának híre-hamva sincs iskolánkban. A tizedes törtet csak néhány év óta ismeri a tanulóknak egy kis része és pedig csakis azok, kiknek szüleiben némi lelkiismeret van arra, hogy gyermekeiktől az iskolalátogatást megkívánják. A sok gyerek úgy marad ki az iskolából, hogy még a nevét sem tudja tisztességesen leírni, nemhogy egy egyszerű levelet megfogalmazzon. Semmi sem bizonyítja be jobban az iskoláztatás szomorú állapotát, mint az, hogy körülbelül 500 tanköteles közül csak 8 jár a Vl-ik osztályba, ami éppen nem csodálható, ha figyelembe vesszük, hogy az egyik iskola III. osztályában az 1908-09. tanévben a tanulók 7000 félnapon felül mulasztottak igazolatlanul. Ilyen állapotok mellett hogy volna lehetséges, hogy ez a nép a szellemeikben is tért foglaljon? Igaz, hogy a vasgyári tanonciskola jeles tanítói mindent elkövetnek, hogy a tanonciskolába kerülő inasok a kellő ipari oktatásban részesüljenek, de hisz az anyag teljes feldolgozásáról alig lehet szó ott, ahol mindig a mindennapi tanköteles kor mulasztásait kell pótolni, pedig az anyaközségből odakerült tanoncoknál nagy szükség van arra. Ilyen körülmények között jutnak ifjaink a vasgyárba, a szellemi képességnek teljes hiányával. Vannak némi kivételek, de ezek száma elenyészően csekély, azért nem is csodálható, ha munkásaink előléptetésben nem részesülnek, minek nemcsak a vasgyár vezetősége, hanem önmagunk vagyunk az okai. A diósgyőri munkás elkedvetlenedik, ha látja, hogy a másik vidékről, különösen pedig ha az idegen országból bevándorolt munkást feléje helyezik; pedig nincs mit csodálkozni ezen, mert ezeknek szellemi képességük rendszerint nagyobb, habár fizikai erejük nem is vetekszik a mienkével, de hisz jól tudjuk, hogy a „többet ésszel, mint erővel" közmondás elve leginkább az ipari munkák terén érvényesül, s ha ez igaz, úgy nagyon természetes, hogy a nagyobb szellemi tehetséggel rendelkező munkások magasabb díjazásban részesülnek, s az előléptetés fokozatain könnyebben haladnak. A társadalom is inkább csak a szórakoztatás mozgalmát irányítja, s míg a testnek oly sokat ad, a szellem képzéséről teljesen megfeledkezik, éppen ellenkező az a hatás, amit a tömegre gyakorol, mint amire törekednie kellene. Ez az út vezet Amerikába, a bizonytalan dollárok útvesztő ingoványába, honnét nem meggazdagodva, de megtörve tér vissza a kizsarolt munkásnép. E sorok olvasása után az a kérdés tolul elénk, hogy mi a módja annak, hogy Diósgyőr munkásai a hátramaradottságból kiragadtassanak? Vö. 538. KKMA 72. 4. 208. 572. Kísérlet Diósgyőr elszállítására III. Diósgyőr és Vasgyári Hírlap 1909. július 11.