Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

A diósgyőri vasgyár egyébiránt úgy vasúti és gép-, meg hadfelszerelési, mint hadfelszerelési cikkek gyártására rendezkedett be s fejlesztette az acélöntészetet. Ezeket különben „Aggódó" nem is kifogásolja, de egy puszta hírre kijön a sodrából, mer íme - írja: „Nem kis meglepetés között kél most szárnyra az a hír, hogy Diósgyőrben nagyolvasztótelepet építenek." Ez a hír készteti voltaképpen különös tartalmú és színezetű cikkének megírására, nyilván azon célból, hogy mindent megmozgasson egy olvasztó Diósgyőrött való telepítésének megakadályozására, azt a tételt is állítván fel, hogy Diósgyőrött a nyersvasgyártás alapfeltételei merőben hiányzanak és azzal az édes-kevés vaskővel, amivel az államkincstár Lajosházán rendelkezik, egy olvasztót pár évig sem lehet fenntartani. Vájjon nem akarna ő is kincstári vasbányákat a már bevált példa és precedens szerint elidegeníteni? Nem lóláb ez? Mert valóban megfoghatatlan, hogy valaki, aki magát szakembernek mondja, azt tartja veszélyesnek és károsnak az államra és a közgazdaságra, ami egy magán vasgyárnak kiváló előnyöket nyújt. S teszi ezt akkor, midőn maga írja, hogy a „kokszolvasztók a nyersvas folyékony állapotban való felhasználásának előnyeit nyújtják a finomítónak"? Annyi bizonyos, hogy vasérc nélkül olvasztót senki sem épít, s Diósgyőr sem fogja tenni, ha a kellő vasérce nem lesz meg. Ennek megítélésére azonban nem „Aggódó" lesz hivatva. Végül azt tartom, hogy oly irányú cikkek, mint az „Aggódó"-é, magyar bányászatunk fejlődését és felvirágzását egyáltalán nem mozdítják elő, sőt károsak. Van nekünk magyar bányászoknak elegendő okunk arra, hogy az egyetértést tápláljuk, hogy összetartsunk s ennek különösen nyilvános szereplésnél határozott kifejezést adjunk, de egymásra ne acsarkodjunk. Vö. 565, 567. BKL 1909. szeptember 1. 567. Felelet a „Megjegyzésekére ...nem csodálkozom azon, hogy Rudabánya eladásának körülményeiről absolut tájékozatlan, hogy a kincstári vasgyártási telepek egészséges irányú fejlesztésére vonatkozó fejtegetéseket meg nem érti; sőt mindezekért hálás vagyok, mert ha, mint feltételezem, a „Megjegyzések" írója vezető szakember a kincstári gyárak keretében, akkor egycsapásra világossá lesz a gyárak irányításának és fejlesztésének egész rendszere, e munkálkodáshoz fűződő összes sikerekkel. A diósgyőri olvasztó építési eszméjének életrevalósága is immár nyilvánvaló, s bár a „Megjegyzések" írójának szellemes „apercu"-jéből tudomásomra jutott, hogy ebben a dologban az én véleményem irányadó nem lesz, mégis megengedi, ha azt ajánlom, hogy immár legfőbb ideje ismét gondoskodni egy „Németországból ideszakadt vasműigazgató"-ról, akivel a várható siker babérait önzetlenül megosztani lehessen. Végre kijelentem, hogy az Aggódó álnevet a szerkesztő úr jóindulatának köszönhetem, s hogy ha eddig aggódtam is, a cikk olvasása után a kincstári gyárak további fejlesztésének egészséges iránya tekintetében aggodalmam nincsen s felkérem a t. szerkesztő urat, hogy részemre egy más, a megnyugvást kifejező álnevet választani méltóztassék...Vö. 565, 566. BKL 1909. szeptember 15.