Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)
A szabályzat elrendelte, hogy Fazola semmit sem intézhet önhatalmúlag, csakis felettes hatósága engedélyével. A sáfár és a számadó feladatai alig különböztek Fazoláétól. így minden jel arra vall, hogy ezt a két embert a bécsi udvari érdekek védelmére állították a gyárvezető sarkába. Fazola Henrik művészi szárnyalását, korlátokat nem tűrő önállóságát és eredetiségét máról-hónapra megnyirbálták és belegyömöszölték a gyárat igazgató, aktakezelő hivatalnok szűk keretei közé. Fazola most már a saját gyárának nem birtokosa, hanem fizetett alkalmazottja lett. Pedig még mindig az ő kezében volt a részvények 50%-a. DIVLUK TA 55-78, Soós I.-Kiszely Gy.-Zádor T. 1960. 15., Soós Imre 1955. 18. 27. Vasműi munkaidő' és élelmezés A munkaidő a vasgyári kovácsoknál napi 11 óra. Reggel négy órakor állnak munkába és délután öt órakor fejezik be a műszakot, közben reggel 8-9-ig reggelizés, majd 12-1-ig ebédidő címén szünetet tartottak. A kohó és hámor munkásai az egykorúak beismerése szerint nehéz testi munkát végeztek: „mind a hámorosiak, mind a massaiak igen nehéz és terhes munkát folytatnak, amennyiben az előbbiek a vasverésben és vasnyújtásban foglalatoskodnak, utóbbiak pedig a vaskövek kibányászásával és a vasércek zúzásával keresik kenyerüket." Étlapjukon szinte kizárólag csak a helybeli mészárszéken beszerezhető húsételek vannak, de a tejterméket, gyümölcsöt nélkülözniük kell, mert ilyesmit ebbe a távoli erdőrengetegbe még a miskolciak sem szállítottak. A diósgyőri provizorát irataiból kitűnik, hogy az élelmezés elég egyhangú volt: szalonna, juhtúró, dara, só, italfélékből bor és pálinka. Az 1775-ben kiadott első ügyviteli szabályzat kötelességévé tette a gyárvezetőnek ,hogy a munkások liszttel, hússal és a többi élelmiszerekkel olcsón el legyenek látva. A bányatársulat az első években felállította a gyári élelemtárat. Ennek az intézménynek a felállítására a Miksa-féle bányarendtartás 29. §-a megadja a jogot a bánya- és gyártulajdonosok részére, de azzal a céllal, hogy a munkások, akik egész napon át a bányákban és kohóművekben rendszerint a lakott helyektől, piactól, családtól távol kénytelenek dolgozni, munkahelyükön könnyen hozzájuthassanak a szükséges élelmiszerekhez és ne kényszerüljenek ezekért messze földre járni s ezzel munkaidejük, keresetük javarészét elvesztegetni. Az élelmiszertár gondviselője a számadó volt, akinek az ügyviteli szabályzat szerint legfőbb feladata volt, hogy „idejekorán és amennyire lehetséges olcsó áron a szükséges élelmiszereket beszerezze, azokat kellő mennyiségben, jó minőségben a munkások között kiossza, de csak annyit adjon nekik ételben és italban, amennyit egy havi szabadkeresetükből meg tudnak fizetni. Az élelmiszerüzletből senki más ne vásárolhasson, csak a munkás. Az üzlet minél olcsóbb legyen, egészen mérsékelt haszonnal dolgozzon. Senkit sem szabad kényszeríteni, hogy élelmiszerszükségletét ott fedezze, mindenki oda mehet vásárolni, ahova akar. " Az említett bányarendtartás egyúttal felhatalmazta a bányatörvényszékeket, hogy szigorúan megbüntessék azokat a tulajdonosokat, akik az élelemtárnál az élelmiszerárak körül visszaéléseket követnek el, akik az árakat napi árak fölé emelik, vagy pedig a munkásokat az élelemtárban való beszerzésre kényszerítik. Miután a reggeli ideje alatt a tűzhelyeken sok tüzelőanyag fogyott el haszontalanul, 1785-ben a bányakamara intézkedik: a kovácsok ezután reggel öt órakor kezdjék a műszakot és délig szünet nélkül dolgozzanak. Kenyeret a házaknál sütötték, a társláda időnként kisebb kölcsönt is nyújtott gabonavásárlásra. Ld. még 47, 65, 79. Soós I.-Kiszely Gy.-Zádor T. 1960. 20., Zoltay E. 1970. 62-63.
