Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)
Ennek folytán Diósgyőr a vasárak tekintetében nem tud lépést tartani a többi vasgyárakkal, ezért a már 3 év óta tervezett vasgyári átépítés nemcsak ajánlatos, hanem szükséges is ahhoz, hogy megszűnjön az a sok baj és kellemetlenség, amely az állandó vízhiány miatt bekövetkezett. A vasgyárnak a következő üzemágai vannak: 7 bánya, 16 adományozott bányatelekkel, vagyis 200.705 négyszögöl területtel, egy 33 láb magas nagyolvasztó öntödével, 9 készelő tűzhely, 5 nyújtótűz, 1 szerszámhámor, 1 kovácsműhely, 1 lakatosműhely, 1 szegkovácsműhelyi fúrógép, 4 esztergapad, 1 gyalugép, 1 mintaasztalos-műhely. A tüzelőanyagot a gyár a diósgyőri cs. kir. koronauradalom erdőségeiből szerzi be. Ez leginkább bükk- és tölgyfa-szénből áll. Egy 180 köblábas ölfáért 2 frt. 62 és fél krajcárt fizetünk, tekintet nélkül a fa jobb vagy rosszabb minőségére, kisebb vagy nagyobb távolságára. Egyébként előnyös ajánlat esetén magánosoktól is szoktunk faszenet vásárolni. Miután a példátlanul álló üzleti pangás folytán a vasárak jelentősen leestek, a vasgyár is kénytelen volt termeivényeinek árát csökkenteni. Ezért kívánatos volna, hogy a diósgyőri koronauradalomnak jóval alacsonyabb faárakat fizessünk, különben hiánnyal zárjuk az üzletévet, vagy pedig leáll a gyár. Ebben az esetben viszont az uradalom évi 15-20.000 frt bértói esik el, mert a fa értékesítésére rajtunk kívül más lehetősége nincs. Saját bányáink fedezik ugyan vaskő szükségletünket, de azért pár ezer mázsa pátvaskövet vásárolni is szoktunk a Rozsnyó-környéki idegen bányatulajdonosoktól. Nagyolvasztó üzeme 1859-1863 Év Üzem hét Adagok száma Súlya szén font 1 mérő súlya fontban Adagolt vaskó' mázsa Adagolt szén mérő Nyersvas mázsa 1859 26 5.556 350-468 195 130 24.566 8.346 1860 21 7.027 100-462 189 126 30.978 10.546 1861 48 14.540 300-417 189 126 52.972 21.849 1862 26 7.584 350-455 192 128 29.695 11.383 1863 31 6.825 100-492 192 128 25.928 10.295 Az olvasztás során minden esetben szürke nyersvasat nyertek. 100 font nyersvasra 1.12-1.37 mérő faszén fogyasztás esik. 100 font vaskő 30-33 font nyersvasat adott. Egy heti olvasztás eredménye 240-410 mázsa nyersvas. 1863ban a tartós vízhiány miatt csak április elején lehetett a kohót üzembe helyezni. Faszénégetés: Egy 180 köblábos öl fából előállítható 8-9 mérő faszén. Évente 4000-5000 öl tölgy és bükkfából égettek 30.000-45.000 mérő faszenet. Egy mérő faszén súlya 126-130 font, vagyis 1.26-1.30 bécsi mázsa. Vö. 12, 265, 283. KKMA 72. 3. 160.