Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

A fúvógépet - mint akkor még Európában sok helyen - itt is vízi energiával hajtották. A vizet szállító csatorna a hegyoldalban ma is látható. Közvetlenül a nagyolvasztó mögötti szakaszon egészen a felül csapott vízikerékig favályú vezet­te a vizet, mely energiát leadva, falazott csatornán át jutott vissza a Garadna­patakba. A patak partoldalában a boltozott csatorna még ma is látható. A kerék átmérője kezdetben 6,3 m volt, melyet később a teljesítmény növelé­se érdekében 8,8 m-re nagyobbítottak. így a rendellenesen száraz évektől elte­kintve, a legkisebb vízálláskor sem volt a folyamatos üzemnek akadálya és a lefúvatott adagszám csaknem megkétszereződött. Az 1813-ban induló és az 1850-ben még működő nagyolvasztó közötti különb­ségeket a 183. forrás szemlélteti. Lényegbevágó eltérés van a fúvógépeken. 1813­ben még faszekrényes volt 4 köpűvel, az 1853-ból származó vázlat és az 1870-es évek leltárjegyzéke szerint pedig már a korszerűbb, négy öntött vashengeres szerkezet volt üzemben. Ez utóbbira vonatkozó adatok szerint a levegő szállítóképesség 39-40 nvVperc volt. A négyhengeres megoldás elég egyenletessé tette a levegőszolgáltatást. Ha­sonló fúvógépek német források szerint 1200 mm v. o. nyomással szállították a levegőt. Az 1813-as indításhoz képest műszaki fejlődést jelent a nagyolvasztó mellett épített kupolókemence, mely a nagyobb számú formaöntés céljait szolgálta. Ezt megelőzően is volt már kisebb mérvű vasöntvény-gyártás, melyhez a nyersvasat még közvetlenül a nagyolvasztóból vették. Van különbség az 1813. és 1853. évben működő nagyolvasztó profilja között, továbbá a falazás módjában és a torokszint feletti rész kiképzésében is. Magát a nagyolvasztó-testet - mint ebben a korban még mindenütt - ter­méskőből falazták fel, tehát kettős falú, „pilléres" típusú volt. Fazola a nagyol­vasztó profilt határoló bélésfalazatot saját elgondolása szerint gyártott égetett téglával képezte ki. Nem egy, hanem két formát használt 69 és 65 mm átmérővel. Ezek azt mutatják, hogy Fazola nemcsak lépést tartott a kor átlagos színvonalá­val, hanem a műszaki újítások iránt is volt érzéke. Ahol a mostoha anyagi dotáció nem gátolta, felhasználásukhoz is volt bátorsága. Magának a nagyolvasztó pro­filnak az értékelésére még később rátérek. A telep ismertetése után megkísérlem az üzem menetét és körülményeit vá­zolni, miközben elődeink empírián nyugvó kohászkodását némi kritikai megjegy­zéssel kívánom kísérni. Az érceket (vaskő) eleinte a közeli upponyi, nyírmezői, tapolcsányi határban feltalálható limonitos és hematitos előfordulásból szerezték be, azonban ezeket a lencsés előfordulású, tehát korlátozott ércvagyonokat már az ómassai nagyol­vasztó jórészt felemésztette és így Rudabányáig, majd egész Dobsináig tolták ki a beszerzés határát. A nagy távolságból való szekérfuvarozás költsége természete­sen rontotta a diósgyőri vastermékek versenyképességét. A faszenes nagyolvasztók részéről az ércekkel szemben támasztott követel­mények: nagyfokú tisztaság, azaz kéntartalmuk minél alacsonyabb legyen, köny­nyen redukálódjanak, könnyen olvadjanak és természetesen minél nagyobb le­gyen a vastartalmuk. Néhány ércdarab, melyet az elhagyott bányákból szereztünk, a következő összetételt mutatta:

Next

/
Thumbnails
Contents