Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)

I. Az egyletek megalakulása és tevékenységük 1885-1919 között

Nyolcévi sikeres működés után Tóth Ferenc karnagy végleg megválik az egylettől Tóth Ferenc távozásával Szebenyi József a Jószerencse dalegyletből visszatért a tisztviselőkhöz. A márci­us 30-i választmányi ülés egyelőre ideiglenesen egy évre kar­naggyá választja évi 400 korona tiszteletdíjjal. Véglegesen 1905. március 2-án nevezték ki. így március 14-én, az ünnepi műsor­ban már Szebenyi vezényli Lányi: Tavasz elmúlt c. dalát és a Marseillaise-t a zenekar kíséretében. A tisztviselők dalegylete 1905-ben Kassán megtekintette a Rákóczi-kiállítást, amelynek fontos „következménye", eredmé­nye lett. „Kassáról hazajővén, a kuruc világ sok szép emlékének hatása alatt elhatározta, hogy nagyszabású Rákóczi-ünnepélyt rendez. Az ünnepély ez év őszén a munkásétteremben -, melyet Lauday János rendezőnk a kassai Rákóczi-kiállításnál szerepelt kuruc, illetve Rákóczi zászlókkal díszített fel - fényes erkölcsi és nagy költségek dacára is oly anyagi sikerekkel lett megtartva, hogy egyletünk a tiszta jövedelemből a kassai Rákóczi-szobor­hoz 200 koronával járulhatott hozzá." A tisztviselők dalegyletében az 1905. év több személyi vál­tozást hozott. Lauday még az előző évben lemondott rendezői tisztéről. Utóda Veres József lett, míg a színpad technikai vezeté­sét Jankovics Bélára bízták. Július 17-én meghalt Markup Fe­renc, az egylet elnöke, az egyletet a következő közgyűlésig Schneider Rezső, választmányi tag, a korábbi alelnök vezette. 4 s 4 s ífc 1905-ben Szombathelyen rendezték meg a XVI. Országos Magyar Daláregyletek találkozóját. Szebenyi József vezetésével a diósgyőrvasgyári dalárdának ez volt az első országos sikere. Hogy a módosított alapszabály mennyire tükrözte a dalárda összetételét, álljon itt a hivatalos bejelentés alapján az utazók neve és foglalko­zása: „Harmadik csoport. A Diósgyőri m. kir. vas- és acélgyári tisztviselők egylete, a.) Tisztviselők: Szebenyi József karnagy, gyári tanító és Schneider Rezső alelnök, vasgyári könyvelő. - b.)

Next

/
Thumbnails
Contents