Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)

I. Az egyletek megalakulása és tevékenységük 1885-1919 között

lenne minden tekintetben, mint volt szereplésem megkezdésének első évében, midőn a lelkesedés hozta össze és éltette az egyle­tet... Tisztelettel maradtam a mélyen tisztelt Közgyűlés alázatos szolgája Tóth Ferenc karvezér." Ezt követően az egylet valamennyi működő tagjához - szám szerint 41 taghoz az elnök és a jegyző aláírásával köröz vényt jut­tatnak el, mely Tóth Ferenc karnagy panaszainak hatására az alábbiakat tartalmazza: „Körözvény a diósgyőri m. kir. vas- és aczélgyári alkalma­zottak dalegyletének valamennyi működő tagjához. Dalárdánk választmánya f. évi május hó 12-én értekezletet tartott, melynek fő tárgyát az egyesület leendő kirándulásának előzetes megbeszélése képezte. Ez alkalommal nem kerülte ki a figyelmét választmányunknak azon szomorú - s minden esetre mélyebb visszatetszést keltő körülmény, hogy a működő tagok­nakjelentékeny százaléka a hetenkint tartatni szokott két dal-órát szórványosan, s mondhatni hanyagul látogatja - nem gondolva meg, hogy legtöbb esetben könnyelmű és elítélendő mulasztása­ikkal az egyesületnek életképességét veszélyeztetik, munkássá­gának ambitiosus erejét gyöngítik, s egyáltalában alapszabályai­nak megfelelő czéltudatos működését, szereplését lehetetlenné teszik. Ennek a káros, s szinte már cronicussá vált szomorú tünet­tel szemben a választmány egyhangú határozata odairányul, hogy ragaszkodva elvileg azon állásponthoz, mely szerint az egyes kirándulások alkalmával a tagokat anyagilag is segélyezi; de a leghatározottabban kijelenti, hogy oly tagokra, kik minden presszionális befolyástól mentes szavukat adták közreműködésü­ket illetően, s ebbeli önként vállalt kötelezettségeiknek továbbra is hanyagul - vagy egyáltalában nem tesznek eleget - ezen ked­vezményt semmi áron sem fogja kiterjeszteni. Midőn a választmány meghagyásából ezen határozatot a je­len formában van szerencsénk a T. czimed szíves tudomására hozni, legyen szabad egyben tisztelettel kérni, hogy az ügy érde-

Next

/
Thumbnails
Contents