Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)
V. Diósgyőr-vasgyári művelődés 1945 és 1965 között
ság kultúrfelelősét és a művelődési ház igazgatóját, hogy személyesen közöljék egy szovjetunióbeli feladatra szóló megbízásukat. A megbízás a vegyeskar, a tánckar és a népi zenekar részvételére szólt, a létszám azonban mindössze 70 fő lehetett. A rövid felkészülési idő, valamint a kiválasztás nagy problémákat, személyi sértődéseket is okozott, hiszen mintegy 60 főnek itthon kellett maradnia. Az átállás és a felkészülés április első napjaira elkészült és 8-án este, az akkor már Bartók Béláról elnevezett művelődési házban óriási érdeklődés mellett megtörtént a bemutatkozás. Az együttes közel három teljes műsorra elegendő számot vitt magával. Ezekből mindenkor a helynek és az esetleges igényeknek megfelelő számokat választották ki, illetve mutatták be. Az együttes néhány napos csepeli edzőtábor után április 15én vonattal indult Moszkvába Vass Imre, a Kohászati Dolgozók Szakszervezete kulturális osztálya vezetőjének mint a delegáció vezetőjének irányítása mellett. Az egész úton - külön háló- és étkezőkocsik, üdvözlések éjszaka is a pályaudvarokon, fogadtatás, virág stb. - és a megérkezéskor érzékelhető volt az események utáni gondoskodás. Április 17-én a VCSzPSz titkári és osztályvezetői szinten fogadta az együttest, elhelyezés a Hotel Moszkva Szállóban, este a Nagyszínházban a Bahcsiszeráji szökőkút megtekintése volt a program. A város megtekintése után vonattal Leningrádba utazott az együttes, ahol április 20-án az egyik üzem művelődési házában volt az első bemutatkozás. 21-én, vasárnap déli 13 órakor a Kirovról elnevezett kultúrpalotában mintegy két és fél órás műsort adott a három kar, 2500 főnyi közönség előtt. 22-én, hétfőn este a Gorkij Művelődési Ház vendégei voltak ugyancsak nagy sikerrel, majd újra a Kirov palotában. Dnyepropetrovszk, Zaporozsje, majd gyönyörű hajóút után Dnyeprodzserzsinszk következett, ahol üzemekben, művelődési házakban lépett fel az együttes. Április 30-án tértek vissza Moszkvába, ahol az ünnepi televíziós műsorban 35 percet kaptak. Másnap a külföldiek részére fenntartott páholyból nézhették végig a május 1-jei katonai díszszemlét és a mintegy három órán keresztül