Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)
V. Diósgyőr-vasgyári művelődés 1945 és 1965 között
A szimfonikus zenekar helyzetét, megítélését tovább rontotta a Népművészeti Intézet Zenei Osztályának „A nem hivatásos zenekarok működésében fellelhető profizmusról és javaslat annak felszámolására" című, minden zenekart működtető szervnek küldött feljegyzése. A sikeres bemutatók és szereplések ellenére a népi zenekar problémái is előtérbe kerülnek. Mint korábban említettük, a tánckíséretet elsősorban a Diósgyőr-vasgyárban dolgozó vendéglátói zenészek látták el, akik a próbák, de főleg az esti szereplések alkalmával nem rendelkeztek saját idejükkel, mert valamelyik étteremben muzsikáltak. Esetenként kikérésük és bértérítésük nagy anyagi terheket jelentett az együttesnek. Miután Szalatsy eltávozásával Vancsó Dezső első hegedűs, koncertmester vette át átmenetileg a szimfonikus zenekar irányítását, megbízást kapott egy kis létszámú vonósrészleg kialakítására, mely átmeneti segítséget jelentett, de a végleges megoldás még váratott magára. Az 1953-as év a nagy feladatok, az átmeneti visszaesés, de az önkényes egyszemélyi vezetés „forradalmi" megváltoztatásának az éve is volt. Ebben az évben zajlott a II. Országos Kultúrverseny, melynek területi bemutatójára, február 22-én a Miskolci Nemzeti Színházban került sor. Március 20-án a kultúrverseny országos döntőjét Budapesten, a Fővárosi Operettszínházban rendezték. Az együttes vegyeskara itt Behár György: Vörös Csepel és Kodály Zoltán: Kállai kettős című műveit mutatta be. A szimfonikus zenekar Erkel Ferenc: Hunyadi nyitányát játszotta, a tánckar sárközi táncokat mutatott be. Az együttes a kínai nagykövetség ajándékát, egy nagy értéket képviselő elefántcsont-faragványt kapott emlékbe. Ezen túlmenően a tánckar tagjai részt vehettek a Banovich Tamás által a II. Országos Kultúrversenyről készült Vidám verseny című filmben. Budapesten a Magyar Filmgyártó Vállalat műtermeiben 34 táncos öt napot töltött el nagy munkában, majd Bátán mintegy 20 fővel készült egy hétig felvétel. Miskolcon a film ünnepélyes bemutatója 1954. február 6-án volt a Kossuth Filmszínházban. (A budapes-