Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)
V. Diósgyőr-vasgyári művelődés 1945 és 1965 között
ban mintegy 25 tagú zenekar kezdte meg a működését. 1923-ban Puky László zenegondnok és Simon Béla helyettes karnagy kezdeményezésére zeneoktatás indult meg Diósgyőr-vasgyárban és ennek hallgatói közül még ekkor is 14-en voltak a jubiláló együttes tagjai. A két világháború közötti időszakban a zenekar, úgy is mint önálló művészeti csoport, más egyesületekkel és csoportokkal - főleg a színjátszás kedvelőivel - készségesen és magas színvonalon működött együtt. Senger Gusztáv 1932-ben bekövetkezett halála pótolhatatlan veszteséget jelentett. Átmenetileg Mohilla István, majd 1934-től 1940-ig Hoppe Jenő volt a karmester. Ot 1944-ig Forrai István követte. A zenekar megalakulásától 1945-ig a jelen sorok írója 203 önálló fellépésről, illetve közreműködésről szerzett dokumentációt. * * * 1947-ben folytatódtak a népszerű hangversenyek. Diósgyőrvasgyárban, a diósgyőri Tapolcán, a Miskolci Nemzeti Színházban, a vasgyári stadionban szórakozhatott a közönség. Az április 19-én a Vasgyárban bemutatott, majd a Miskolci Nemzeti Színházban megismételt Strauss-estnek több mint négyezer hallgatója volt. „... a zenekar Bánhegyi László karnagy vezénylete mellett teljes fénnyel tárta elénk a keringőkirály kincseskertjének ragyogó rózsáit. ... Örömmel kell megállapítani, hogy zenekarunk a gyár dolgozói után Miskolc zenekedvelő közönségét is meghódította, s ha a miskolci hangversenyekhez szokott zenerajongó fél órával a kezdet előtt kiérkezik a Vasgyárba, már csak állóhelyen élvezheti a kultúra e legszebb áldását." (Szén és Acél, 1947. április 25.) Élvezhették a miskolciak és a vasgyáriak a zenekar játékát a stadioni térzenéken, a Cigánybáró című operett többszöri előadásán, Beethoven halála 120. évfordulója alkalmával rendezett hangversenyeken Diósgyőr-vasgyárban, Miskolcon és a diósgyőri Tapolcán. De közreműködtek a Palestrina Vegyeskar 25. éves jubileumi műsorán is. Az év folyamán közel negyven fellépést tudhattak maguk mögött.