Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)
V. Diósgyőr-vasgyári művelődés 1945 és 1965 között
Műsorukon szerepelt a már korábban is említett finn és orosz népdal, valamint magyar népdalok. Ajubileumi ünnepségen közreműködött a Diósgyőri Polgári Dalkör, valamint a Miskolci Általános Munkásdalárda Kiss Dénes vezetésével. Szünetekben a vasgyári zenekar szórakoztatta a közönséget. A jubileumot követően átmeneti válság következett be. Leapadt a létszám, hiszen a megélhetés gondjai egyre jobban nehezedtek a vasgyári munkásokra, ezzel együtt a dalárda tagjaira is. Gránát József megvált az együttestől és a múltból már jól ismert szakember, Szűcs Loránd vette át a vezetést. A problémák érzékelhetőek voltak az együttes nyilvános szerepléseinek az elmaradásában. A Szén és Acél c. üzemi lap nem is állta meg szó nélkül, mert az 1946. március 21-i számában Hol van a Vasas Dalárda? cím alatt többek között ezeket írta: „...hol van a Vasas Dalárda? Miért hiányzik gyűléseinkről? ...A reakció legsötétebb napjaiban, mikor a szabadság és igazság utáni vágyunknak nem adhattunk szabad hangot, felemelt fővel hirdette egy új, egy tisztultabb világ utáni vágyakozásunkat a dal szárnyán keresztül a diósgyőri Vasas Dalárda... Sürgős intézkedést kérünk, szálljon felénk a dal: Dalolj Vasas!" Stróhner László, régi vasas dalos válaszcikkében a váltakozó műszakkal magyarázta a létszámhiányt és az együttes távolmaradásait. Ezt követően a vezetőség tagtoborzást hirdetett, a régi tagokat pedig a sajtó útján szólították fel a heti kétszeri próbalátogatásra. Ez nyilvánvalóan sikerrel járt, mert április 27-én, a széncsatáért rendezett koncert után már azt olvashatjuk, hogy „A Vasas Dalárda hatalmas kórussá fejlődött Szűcs Loránd keze alatt". A hallgatás ideje alatt az új karnagy betanításában új számok keletkeztek. Ilyenek voltak: Hollósy-Balázs: Dalt nekem, Pacius: Finn dal, a Jószerencse dalárdájával április 11-én közösen bemutatott Kék Duna partján c. dal, az ugyancsak közösen előadott Munka dala. Ezekkel a számokkal most már egyre gyakrabban szerepeltek különböző pódiumokon. Július 20-án az Acélhang dalárda vendégkoncertje alkalmával, augusztus 18-án a vasgyári tűzoltóság fennállásának 50 éves jubileumi ünnepségén, a Jószerencse műsoros estjein, a Ma-