Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)

II. Gyártörténet, „hétköznapi" politika és az egyesületi élet 1920-1945 között

54. kép. A Jószerencse női dalkörösei és Than Gyula zeneszerző Debrecenben, 1929. ra meghívást kapott a vasgyári zenekar is Senger Gusztáv kar­nagy vezetésével, valamint a Jószerencse dalosai és műkedvelői is. 202 dalárda 9147 taggal vett részt, mely létszámból így magas a diósgyőr-vasgyáriak száma. A diósgyőr-vasgyári dalárdáknak nem termett siker a debre­ceni mezőnyben. Sem a Jószerencse, sem a Tisztviselők Dalköre nem szerepelt a díjazottak között. Egyébként a fogadtatásról és a rendezésről Balázs Győző emlékezik meg, többek között az aláb­biakkal: „Az a körültekintő gondosság, feledhetetlen hatást kivál­tó előzékenység, művészi ízlés, szinte sírjából új életre keltett édes, magyaros vendégszeretet, csín, tisztaság és rend, amivel a versenyünnepélyre tóduló tömegek minden egyes tagjával szem­ben tudott úr lenni ez a nemes város, több volt, mint sablonos ren­dezés. Magyar szív és lélek örvendetes megnyilatkozása volt..." Utalva a diósgyőr-vasgyáriak sikertelenségére, Balázs Győ­ző még ezeket írja: „...a reménykedések jégverése tiport végig az eredmények kihirdetésével. Tengernyi csalódás... amikor látjuk az országos arénában, mekkora erőkkel állunk szemben, letörpü-

Next

/
Thumbnails
Contents