Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)
II. Gyártörténet, „hétköznapi" politika és az egyesületi élet 1920-1945 között
hogy megalakítja a Vasas Dalárdát. Célja ennek az volt, hogy az eddig végzett kultúrmunkát kibővítse, valamint, hogy ,,...a lelki művelésen kívül a tagok a dalban is szórakozást találjanak". Akadálya volt azonban ennek az, hogy a belügyminisztérium új munkásdalegylet alakítását nem engedélyezte. A megalakulást a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsé- 50. kép. A Vasas Dalárda ge azzal tette lehetővé, hogy emblémája, 1925. egyesületi alapszabályainak módosítása által a dalkultúra ápolását is alapszabályszerű kötelességévé tette, miáltal megszűnt annak az akadálya, hogy a tagok soraiból alakult dalárdáknak külön alapszabályt kellett készíteniük, illetve jóváhagyatniuk. Ezzel egy időben kezdték meg a szervezőmunkát és a Diósgyőr-vasgyári Vasas Dalárda megalakulását a helyi csoport 1925. május 1-jében állapította meg. A megalakult dalárda első vezetői az alábbiak voltak: elnök: Král Emil, alelnökök: Dirner József és Husz Ignác, jegyzők: Jenovai Jenő és Huzsvári József. Karnagyként dr. Nagy Ferenc, miskolci énektanárt kérték fel. A hatóság kezdetben nem engedélyezte a dalárda nyilvános szereplését, ugyanakkor megtiltották az egyensapka viselését is arra való hivatkozással, hogy az összetéveszthető a diáksapkával. Még az év őszén az egyik szakszervezeti taggyűlés megnyitójaként énekelni kezdik Vanczák: Talpra-sorba proletárok című dalát. De csak az első versszakig jutottak el, mert a második eléneklését a gyűlésen jelenlévő civilruhás rendőrtiszt betiltotta. Éveknek kellett eltelni, míg 1927-ben a munkásétteremben is elhangozhatott a jelige:
