Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között

Az LKM vezetői mindezt a nemzetgazdaság és a vállalat érdekében vállalták, bízva a beindított gazdaságpolitikai rendszer stabilitásában s nem utolsó sorban a vállalat fejlődő termelési és gazdasági eredményeiben. Akkor senki sem gondolhatott arra, hogy már a közeli években állandó szabályzó-módosítással visszaredukálják a nyereséget, s ezen keresztül a képződő fejlesztési alapot olyan szintre, mely minden önálló vállalati szabad mozgást lehetetlenné tesz. 1969 tavaszán tehát beruházási program készítésére kellett intézkedni, amit egyébként az állami előírások nem feltétlenül követeltek meg. Akkor már egyértelmű volt, hogy kombinált-sort nem lehet építeni, de az is látszott, hogy teljes nyugati szállításról nem lehet szó. Ezért - a KGMTI-vel előzetesen egyeztetve - az LKM olyan programot rendelt, amely egy magyar tervezésű középsor mellett egy francia finomsort irányzott elő. Erre az is alapos okot adott, hogy a külföldi szakértők egyöntetűen helytelennek tartották a KGMTI finomsorának technológiai felépítését és szúrástervét. Itt kell megjegyezni, hogy a magyar tervezők mélységes sértődöttséggel fogadták a kritikai észrevételeket, s bár a beruházó vállalat minden fázisban igyekezett bevonni a tervező intézetet a külföldiekkel való tárgyalásokba, a kapcsolat nem tudott normalizálódni. A szóban forgó vegyes-tervezésű és szállítású beruházási program 3 milliárd forintos költségigényt mutatott ki, melyben jelentős tényező volt az, hogy a francia finomsorra az engedélyezett 2,48 millió dolláros devizakereten felül további 6 millió dollárra lett volna szükség, de sok más vonatkozásban is elfogadhatatlan volt, hiszen ennek benyújtása a beruházás azonnali leállítását vonta volna maga után. így az LKM - megvárva a SKET szerződéskötést, annak konkrétumaira támaszkodva - 1969 októberében maga készítette el a beruházási programot. Ebben 447 M Ft tételes költségnövekedés és 241 M Ft tételes költségcsökkentés egyenlegeként 206 M Ft létesítménytöbbletköltséget mutattak ki, amit - a fejlesztési kölcsönszerződés kikötése alapján* - saját fejlesztési alapjukból vállaltak. A KGM és a Beruházási Bank mindezt tudomásul vettél. 1970 áprilisában - a SKET kiegészítő szerződés megkötése után - e program átdolgozásra került, amelyben újabb konkrét adatok figyelembe vételével és újabb költségátcsoportosításokkal ugyanazt a létesítményköltséget mutatták ki. (Erre sem volt senkinek észrevétele.) Ezután egy jó éven keresztül a Nemesacél-hengermű megvalósításának tényleges munkájára lehetett az erőket összpontosítani. 1970 augusztusában már meghatározó üzemképet mutató csarnokszerkezetek álltak, amikor a diósgyőri Vasgyár alapításának 200 éves évfordulóját ünnepelték szerény, de méltó körülmények között. A munkával továbbra sem, egy percre sem volt baj a létesítmény sikeres megvalósításáig, de a gazdasági problémák az ebből származó hatalmi „inkvizíció" két éven ke-