Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)
A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között
tünk bonyolításról, mert csak asszisztálásról volt szó.) Természetesen széleskörű szocialista és tőkés irányú ajánlattételi folyamatot kellett beindítani. Ettől kezdve - tehát az „új gazdaságirányítási rendszer" első kohászati nagyberuházási javaslatának benyújtása hónapjától - az LKM vezetői a saját bőrükön, idegeiken, hátukon csattanva sok éven keresztül, naponta tapasztalhatták az újnak remélt gazdasági rend tisztázatlanságából, kiforratlanságából, felügyeleti szervek és személyek hatalmi harcából származó keserveket. Ennek a nagyberuházásnak a történetével azért célszerű részletesebben foglalkozni, mert éppen az irányítási rendszer változásának, a módszerek és hatáskörök próbálkozásainak folyamatára szolgáltat iskolapéldát. 1968 novemberében az LKM szakembereinek fel kellett keresni az NDK magdeburgi SKET (Schwermaschinenban Kombinát Ernst Thälmann) cégét. Ezzel le is zárult e tárgyban mindenféle külföldi kiutazás, viszont éppen a GB határozatot követő negyedik napon kellett postázni a részletes ajánlati felhívást (a teljes üzem szállítására) 6 tőkés és 2 szocialista számításba vehető szállító számára. Megjegyzendő, hogy a szovjet külkereskedelem megkeresésére is sor került, de tőlük az a választ érkezett, hogy ők hengerműi berendezéseket nem exportálnak, a KGST-ben ennek profil gazdája az NDK. Az egy évig tartó ajánlati tárgyalások és értékelések közepette már 1968 derekától folyamatban volt a KGMTI-nél és altervezőinél a kiviteli tervek készítése, sőt elkezdődött a tereprendezés és az építés előkészítése is a gyár, valamint az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat részvételével. A beruházó vállalat igyekezett úgy irányítani a külföldi ajánlatok kidolgozását, hogy az eredeti - és már épülő - csarnokelrendezést adottságnak tekintsék. Ez sikerült is, néhány kisebb hosszabbításra és oszlopkiváltásra volt csak szükség. A technológiai terv vonatkozásában - az első franciaországi és magdeburgi tárgyalásoktól kezdve - minden ajánlattevő értelmetlennek találta a két hengersor termelőképességének lecsökkentését egy előnyújtó által, s önálló sorokat terveztek. Ez elkerülhetetlenül azt eredményezte, hogy a finomsor eredeti célkitűzésének megfelelő kiépítése mellett az önálló középsor, teljes időalapjának figyelembe vételéve - a tervezhető szelvénystruktúra függvényében - mintegy háromszoros termelési szintre vált alkalmassá. Minderre az ajánlati tárgyalásokat állandóan figyelemmel kísérő felügyeleti és bankszervek érdemi észrevételt nem tettek. Az ajánlattevő külföldi cégek szakemberei egy év alatt 87 napon át tartózkodtak Diósgyőrben, s asztalunkra hozták a világszínvonalat. A kiértékelés 1969 szeptember első felében készült el, s azt a KGM Beruházási Főosztálya elfogadta. Teljes üzemre vonatkozó ajánlatot 4 cég adott: a Renault Seri francia, a Davy Asmore angol, a ZDAS csehszlovák, és a SKET keletnémet cég. (A Schloemann és a Moeller Neumann cégek csak a hengersorokra tettek ajánlatot.)
