Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Felső- és középfokú oktatás a vaskohászatban (1956-1968 közötti helyzetkép)

Felső- és középfokú oktatás a vaskohászatban (1956-1968 közötti helyzetkép) A felsőfokú kohászati oktatás a Selmecbányái akadémia révén, már a második világháború előtt két évszázados múltra tekinthetett vissza, s a folyamatosság nem szakadt meg. Az elhelyezés változtatása - a Sopronba, majd Miskolcra költözés - érdemileg nem érintette az oktatás tantervét és nívóját. Sopronban a negyvenes évek második felében mintegy 10-20 kohómérnök végzett évente. Ez a szám nyilvánvalóan nem elégítette ki a tervezett nagyarányú nehézipari fejlesztés előkészítését és végrehajtását. Gyors megoldásként először Állami Műszaki Főiskolát hoztak létre 3 éves képzési időtartammal (többnyire munka melletti esti oktatásként), kohászati vonatkozásban Diósgyőrött és Ózdon. Azután a megnövekedett követelményeknek egy új, önálló nehézipari szakemberkéző intézet fölállítását igényelték. 1949. augusztus 19-én jelent meg az 1949. évi XXIII. törvény a Nehézipari Műszaki Egyetem miskolci székhellyel történő alapításáról. A törvény kimondja: „A felsőfokú műszaki szakemberképzés fokozása céljából Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemet (továbbiakban egyetemet) kell létesíteni. Az egyetem bánya- és kohómérnöki karra, valamint gépészmérnöki karra tagozódik." Az új egyetem beindítása és felfutása ugyan már 1956-ig megtörtént, mégis célszerű áttekinteni ezek eseményeit és problémáit, hiszen a későbbiekben is meghatározóak voltak a kohászati felsőoktatás helyzetének alakulására. Miskolc új egyetem székhelyként való kijelölését indokolta a vidék nehézipari jellege, s az a körülmény is, hogy a hasonló nagyságú magyar városok már korábban rendelkeztek valamilyen egyetemmel. A város mindenkori vezetői érezték ezt a hiányosságot, s már 1918-1919-ben is biztosították volna a selmeci főiskola elhelyezését, 1946-ban pedig memorandumban kérték a kormánytól ezt az intézkedést. Az elhatározott megoldás két igen tetszetős gondolatot foglalt magába. Az egyik, hogy a több mint kétszáz éves oktatási-nevelési, továbbá tudományos kutatási hagyományokkal rendelkező bánya- és kohómérnöki kar egy szervezeti egységbe foglalva az új, kötöttségek nélküli gépészmérnöki karral, egy nagy múltú, de ugyanakkor fiatal és korszerű egyetem alakulhat ki. A másik gondolat, hogy az ipar legfontosabb alapanyagait termelő bányászat, az azokból félkész terméket készítő kohászat, s végül a gyártást befejező gépészet egy egységben tükröződik az új Nehézipari Műszaki Egyetemben. Az új egyetem indítása súlyos nehézségekbe ütközött. Az alapító törvény megjelenése után egy hónapon belül meg kellett kezdeni a tanítást, s ez 1949. szeptember 18-án meg is történt. Közben se épület, se oktatók, se hall-