Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A kohászattörténeti Szerkesztő Bizottság kérdései és Baán István válaszai az 1949-1956. közötti időszakról, iparfejlesztésről, iparpolitikáról

A kohászattörténeti Szerkesztő Bizottság kérdései és Baán István válaszai az 1949-1956. közötti időszakról, iparfejlesztésről, iparpolitikáról Kérdés: Kik irányították a háború végén a kiürítést (polgári v. katonai személyek és a robbantást magyar vagy német katonák)? Válasz: Diósgyőrben a kiürítést, leszerelést Weigl Ernő elektoracélműi vezető irányította - mint kiürítési kormánybiztos. Néhány németbarát kollégája segített ebben. A végrehajtók többnyire fegyelmezett, parancsot teljesítő emberek voltak. Úgyszintén a nyugatra távozók, többnyire felső- és középvezetők családjai. A felső vezetők nagy része csak Budapestre, vagy Győrbe távozott. A gyár akkori köztiszteletben álló vezetője: Patzier Albert budapesti bombázásnál halt meg feleségével együtt. (A korábbi években Budapestről idehelyezett erőszakos igazgató, Anzenberg Mihály, 1944 ősz elején Budapestre távozott.) A középvezetők túlnyomó része maradt. Nincs róla tudomásom, hogy német, vagy magyar katonaság konkrétan részt vett volna benne (ti. a kiürítésben), azonban jelenlétükkel és a parancsmegtagadók számonkérésével biztosították a polgári megbízottak intézkedéseit, akik nyilván egyeztették velük a teendőket. A kulcsberendezésnek számító durvahengerműi Ilgner-motort viszont a németek robbantották fel tányéraknával. Ugyancsak felrobbantották a Keleti Erőmű egyik turbináját is. Kérdés: A műszaki és adminisztratív alkalmazottak között nagyobb arányban voltak-e németbarátok, mint a munkásság között? Válasz: A műszaki és adminisztratív alkalmazottaknak megítélésem szerint kb. 10%-a volt németbarát. Gondolom, ilyen arányban a munkások között is akadt. Kérdés: A gépcsonkítások és a kiürítés szabotálása spontán a munkásoktól indult-e ki, vagy a vezetők bizalmas felszólítására? Válasz: A gépcsonkítások, a kiürítés szabotálása, az értékek megőrzése egyaránt a munkások és alkalmazottak törekvése volt. Nyilvánvalóan sok mindent rejtettek el a munkások, valamint a rakodás, a daruk, a gépjárművek, vagonok zavaraival késleltették a kiürítést. Viszont összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a vezetők felelőssége és személyes kockázatvállalása a parancsok lassú teljesítésében, vagy elmulasztásában. Kérdés: A fordulat előtt ki töltötte be a gazda szerepét a vállalatoknál, ki vállalta a felelősséget az intézkedések sikerérért, a RIMA-nál és a MÁVAG-nál? Válasz: A MAVAG-központtal a kapcsolat 1944 őszén megszakadt. A felszabaduláskor 8-10 mérnök maradt a gyárban. Közülük a rangidős Obholczer Pál - a Martin-acélmű főnöke - vette kézbe a gyár igazgatását, legfőbb segítői Schön Gyula hengerműi főmérnök és Iványi József számviteli vezető voltak. A munkásság képviseletében a szociáldemokrata szervezett munká-