Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között

ennél több, esetleg 1,5-1,6 millió tonna acéltermelésre lenne szükség, akkor Ózdon a távlatban olyan célgyártó technológiát célszerű megvalósítani, amely nem igényli a nyers vasgyártás fenntartását, hanem 100%-os szilárd betétből gyárt acélt. E vezérelvek alapján készültek változatok az átmeneti idő termeléscsökkentésére, majd az ózdi teljes metallurgiai fázis és bugagyártás leállítására, végül egy esetleges új, kisteljesítményű acélmű és folyamatos öntőmű kombinációjára. Mindezek a változatok egyértelműen Ozdot érintették keményebben, hiszen a diósgyőri acélgyártás feladata mennyiségileg is, nemesacél-termelés oldaláról is vitathatatlan, sőt bizonyos változatokban még fokozni lehetne teljesítményét az ózdi ellátás érdekében, ami elsősorban a folyamatos öntőmű fejlesztéseket befolyásolja. A diósgyőri hengersorok közül egyedül a középhengermű, a közel ötvenéves Schloemann-sor jövője kérdéses. A termelés csökkenés munkaügyi kihatásait mélyrehatóan vizsgálta a Tárcaközi Bizottság. Különböző számításokkal 5—8 ezer fő közötti létszám veszítené el munkahelyét nagyobbrészt Ózdon, kisebb arányban Miskolcon. Az alacsonyabb mértékű létszámcsökkenés feltétele néhány milliárd Ft-os alapjuttatás és különböző engedményeken alapuló forrásnövelés munkahelyteremtő beruházásokra. A megyei munkaerőmérlegek nem mutatnak súlyos feszültséget, azonban a konkrét térségek helyzetét, s különösen a felszabaduló létszám képzettségi struktúráját tekintve mégis igen nagy bizonytalanság érzékelhető. Az ipari miniszter a javasolt visszafejlesztési koncepciót elfogadta, s így tájékoztatta a Tervgazdasági Bizottságot. Ennek nyomán a kohászati vállalatok megkapták az önálló külkereskedelmi jogot, a belföldi acélárakat pedig 10—15%-kal emelték 1988 október 1-től. Ugyancsak októberben intézkedett az ipari miniszter arról, hogy a koncepció részletes kimunkálása és végrehajtása érdekében az LKM, OKÜ és a BEM részvételével Borsodi Vaskohászati TRÖSZT néven korlátozott jogú trösztöt alapítanak. A trösztnek 1989. január 1-ével kellett megkezdeni a működését. Legfelső vezetői csak néhány nappal előbb kapták meg kinevezésüket. Elnök-vezérigazgató Tóth Lajos lett, aki papíron kapott ugyan hatalmat - mivel a tröszti vállalatok igazgatói felett a munkáltatói jogot neki kell gyakorolni - anyagi lehetőséget azonban semmit. E szervezet létrehozásának fogadtatása eleve nem volt egyértelműen kedvező. Különösen a nagyvállalatoknak voltak aggályai, melyek önállóságukat féltették. Az alapítólevélen meg sem száradt még a tinta, máris elkezdték a széthúzás támogatását a vállalatok önfejű mozgásait. Eléggé világossá vált, hogy ezzel a szervezési lépéssel az Ipari Minisztériumnak a legfőbb célja az volt, hogy a legkellemetlenebb problémák kezelésére közbeiktasson egy lépcsőfokot, ahol leginkább felelősek lesznek a TGB határozatok végrehajtásáért, ők pedig továbbra is jószívűen szimpatizálhatnak a vállalati törekvésekkel. Egyértelműen ez volt az oka annak, hogy a miniszteri biztos