Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között

leginkább a Nemesacél-hengermű középsorát, amelyen viszont igen sok bugát is gyártanak. Külön kell említést tenni az ötvözött termékek gyártásának emelkedéséről. Az ötvözöttacél-gyártás az 1980. évi 136 ezer tonnás szintjéről 280 ezer tonna fölé emelkedett, tehát legalább megkétszereződött. Az ötvözött hengereltáru-gyártás 45 ezer tonnáról 110 ezer tonnára nőtt, amiből ugyan 44 ezer tonna volt ötvözött buga 1987-ben. Az Ózdi Kohászati Üzemekben ebben az időben szembe kellett nézni a régi hengersorok le nem állítása miatt kialakult túltermelés visszafogásával, sőt az ugyanezen okból túlfejlesztett acélműi és nyersvas-gyártó kapacitások fölöslegessé válásával. A vállalat mindent elkövetett termelésének megközelítő szinten tartásáért, s ez 1985-ig sikerült is, ezt követően azonban elkerülhetetlen volt a lényeges termeléscsökkentés. A nyersvas-termelés évi 860 ezer tonnáról 550 ezer tonnára csökkent. A Martinacél 1,3 millió tonnáról 900 ezer tonnára esett vissza. A hengerelt készárutermelés pedig közel 1 millió tonnás szintjének csökkenése 1985-ig a 10%-ot sem érte el, jelenleg már a 25%-ot is meghaladja. Az 1980-as évtized elején még mérsékelt termelés-korlátozásból nem következett volna az a katasztrofális gazdasági romlás, amely az alapvertikuma kohászati üzemeket érte. Ezt a nagyberuházásoknak a vállalatokra hárított óriási terheken kívül a megfontolatlan állami támogatási rendszer viszszavonulása idézte elő. A Dunai Vasmű viszonylag fiatal berendezéseivel is főként jó termékszerkezetével ezeket a viharokat is ki tudta állni, legfeljebb csak harmadára csökkent a nyeresége. A két borsodi rúdáru-gyártó üzem azonban már 1981től veszteségessé vált, s azóta is csak pénzügyi manőverekkel lehet egyes években esetleg 0 szaldót kimutatni. Az első nagy, félmilliárdot meghaladó veszteség Diósgyőrben jelentkezett, s amikor 1982 tavaszán ennek felismerése, a felügyeleti állami és politikai szervek kemény reagálása bekövetkezett, s a kibontakozásnak semmiféle esélye sem látszott - dr. Szeppelfed Sándor vezérigazgató idegrendszere felmondta a szolgálatot, s öngyilkos lett. Ezt követően 6 éven keresztül Drótos László volt a diósgyőri gyár vezérigazgatója, míg őt 1989. január 1.től dr. Tolnai Lajos követte. Az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgatója Pethes András után 1986-tól dr. Lötz Ernő lett. A Dunai Vasmüvet az alapító Borovszky Ambrus után mintegy másfél évtizede dr. Szabó Ferenc vezeti. A magyar vaskohászat, mint válságágazat sorsa üldöztetés és hányatás lett az 1980-as évek végétől. Alapvető bűnnek rótták fel azt a mértékű túlfej lesztést, ami a - csak támogatással fenntartható - nem rubel elszámolású exportot szolgálta. Csak éppen azzal nem volt hajlandó közösséget vállalni az állami irányítás, hogy éppen az ő döntései és igényei hajszolták ebbe az irányba a vállalatokat. Sőt a továbbiakban - miután fokozatosan megvonták a támogatásokat és ezzel is nehezítették a vállalatok és dolgozóik anyagi