Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A kohászattörténeti Szerkesztő Bizottság kérdései és Baán István válaszai az 1949-1956. közötti időszakról, iparfejlesztésről, iparpolitikáról

nyugodt volt. Sokat segített a meglévő magyar kohók üzemeltetésének és fenntartásának javításában, s különösen a szovjet típusú nagykohók építésének, üzemeltetésének és a szovjet ércek feldolgozásának felkészítésében. O legtovább tartózkodott Magyarországon. Budilkin acélműi szakértő kemence-főmesteri szinten szerezhette kétségtelenül nagy gyakorlatát, s üzemmérnöki képesítését. A metallurgiához alapvetően nem értett. Az üzemi rend, a munkafegyelem, a kemencejavítás és építés vonatkozásában agresszív követelményeket támasztott, s ezek végrehajtását tűzön-vízen, emberek elsöprésén keresztül megkövetelte. Ha nem boldogult a vezérigazgatókkal, nem egyszer a minisztertől követelte ki akaratának elrendelését. Kétségtelenül voltak eredményes hatásai a működésének. Az üzemi rend az acélművekben néhány hét alatt olyan mértékben javult, hogy az ő erőszakossága nélkül évek múlva sem lehetett volna azt a szintet elérni. A kemence javítások (mind a kohász és meleg-kőműves javítások, mind a kemenceátépítések) lényegesen lerövidültek. Elégedetlen volt az új kemencék építési ütemével. Ráadásul kifogásolta, hogy az osztrák Maerz-cég tervei alapján építünk. Kikövetelte, hogy a soron következő diósgyőri 3. sz. Martin-kemencét magyar tervezőcsoport tervezze meg, s a korábbi 7 és 5 hónapos építési idővel szemben 2 hónapos határidőt rendeltetett el. 53 nap alatt készült el. Egyéves működés után szerencsére hazarendelték. A tartósan ideküldött szakértőkön kívül néhány esetenkénti látogatásra is ki kell térni: Bordin akadémikus két látogatására elismeréssel és tisztelettel gondolhatunk vissza. E konzultációkon számos forrongó kérdést helyére tett, s ezzel segített a döntések előkészítésében, higgadtabb légkör teremtésben. A sztahanovista olvasztárok (Anoszov, Zsuraljev) kitűnő szakmunkások voltak, de alapvetően semmi újat nem tudtak mondani, mutatni. A GIPROMEZ szakértő csoportja akkor még csak Dunaújváros szempontjából volt ismert, később (különösen dr. Kocsis József miniszterhelyettessége idején) az egész iparág fejlesztése szempontjából „isteni kinyilatkoztatás" szintjére lett emelve a működésük. Kérdés: Mi volt az oka, hogy 1950 és 1953 között az erőltetett termelésnövelés idején, a kohászat nem tudott lépést tartani az ipar átlagával és főként a gépiparral? Válasz: Más iparághoz képest - főleg a gépiparhoz képest - a kohászat nehézkesebb fejlődési dinamikáját abban látom, hogy a berendezések sokkal inkább meghatározzák a termelést, mint máshol. A gépiparban a műszakszám emeléssel, újító munkafogásokkal, jobb felszereléssel igen rövid idő alatt többszörözni lehetett a termelést. Az építőiparban, bányászatban - abban a még nem gépesített korszakban - a létszámmal közel arányos termelésnövelést lehetett elérni. Egy kohó, vagy acélgyártó kemence dupla létszámmal sem termelhet sokkal többet. A kohászatban a báziseredmények is 3 műszakos, folyamatos üzemre vonatkoznak.