Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)
Lovász Tivadar-Pál István: Sportélet Perecesen
Céllövészet megyei döntőjén eredményhirdetés, 1978. A nagyszerű fejlődés személyes szakértelemnek és ambíciónak is köszönhető. Kassai János — katonai szolgálatának letöltése után 1956 decemberétől elhivatottan, példamutatóan irányította ezt a sportszeretetet. Céljuk mindenkor az erkölcsös magatartásra, fegyelemre és sportszeretetre való nevelés volt. Az ifjúságon kívül a tartalékosok képzésével is foglalkoztak. Fegyvereket és lőszert az MHSZ-től kaptak. Anyagi segítséget adott a bányaüzem és a szakszervezet is. Eleinte lőterüket a Szén utcán, a volt tűzoltó őrszoba udvarán alakították ki, de ezt nagyon „kinőtték". Ezután Lyukóbánya segítségével a Hatház melletti volt labdarúgó pálya öltözőit átépítve ott alakították ki a korszerű, új lőteret. A lőtér korszerűségében az volt a lényeg, hogy nem kellett a lőlapkhoz ki menni, hanem csak egy kis technikai segítséggel magunkhoz csalogathatták a „lőtt" eredményeket a versenyzők. Ez időtájt, megyei és országos szinten is megnézték az újszerű berendezést. Ennek a korszerűsítésnek az atyja, Kassai János volt, aki a Lyukói Bányaüzemtől komoly segítséget kapott a technikai új gondolat megvalósításához.