Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Kovács Loránd: A perecesi (Diósgyőr környéki) szénbányászat kialakulása

kereszten. Itt meglátogatott bennünket a vasgyár igazgatója Kerner Antal, akinek elmondtuk, hogy hetek óta nem tudunk aludni, magunk előtt látjuk a szörnyű eseményeket. Sajnos az egész életemben mindig visszatérő képektől mind a mai napig nem tudok szabadulni. További sorsa felől érdeklődve elmondta, hogy a pálinkási üzemtől 1951ben áthelyezték a Vájár Ipari Tanulóképzéshez kollégiumi beosztásba, mely ebben az időben kezdte el működését mostoha körülmények között. A felvételt nyert ipari tanulókat kezdetben bányász családoknál helyezték el és a Telep különböző helyiségeiben, így pl. a perecesi vasútállomáson, Újaknán, a Bányász Klubban. Az étkeztetés Újaknán volt, a tisztálkodási lehetőséggel egyetemben. Igen nehéz helyzetben kellett biztosítani az ország különböző helyeiről beiskolázott vájár tanulók oktatását és elhelyezését. Amikor 1952-ben megszűnt a MTH, a Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe került az intézmény. A minisztérium küldöttének látogatása során arra a közös megállapításra jutottak, hogy a tarthatatlan helyzet megoldására kollégiumot kell építeni, a korszerű oktatás érdekében. Még ebben az évben megvásárolták az Erdészettói a Debreczeni Márton téren lévő területet, az építendő kollégium területét. Az adásvételi szerződést is ő írta alá. A bánya vezetősége és a minisztérium együttes intézkedése eredményeként 1953 októberében költözhettek be az új, modern épületbe. Irányítása mellett végezték el a kollégium parkosítását, létrehoztak két sportolásra alkalmas pályát a tanulók és a bánya vezetés közreműködésével. A megnövekedett feladatok nem álltak arányban az anyagi elismeréssel, így az év végén lemondott beosztásából. Az intézet élére Kálna Ottó személyében új igazgató került. Új beosztásában visszakerült a bányához, mint vájár szakoktató. Itt nagyobb anyagi javadalmazást kapott. Ezzel párhuzamosan Budapestre iskolázták be pedagógusi továbbképzésre, melyet sikerrel elvégzett, s ez oktatói munkájában nagy hasznára vált. Nyugállományba 1968. augusztus 1-én került, 30 évi földalatti munka után. A több évtizedes, eseményekben gazdag és szomorú bányász évek közepette is jó családapa tudott lenni, öt gyermeket nevelt fel, akik közül ma három élő gyermeke, négy unokája és egy dédunokája veszi körül nagy szeretettel. 52 éves bányász szakszervezeti tagsággal - melynek mind a mai napig tagja - a jelenleginél jobb és igazságosabb elbírálást érdemelt volna, mivel a több évtizedes földalatti munkája nincs arányban az elismeréssel. Igen sokat tett a bányászat termelése és a bányaipari szakmunkások kiképzése érdekében. Beszélgetésünk végén a sokkos megpróbáltatások nyomai ugyan láthatók, de szellemi frissessége korát meghazudtoló, elmondja, hogy munkája után többet érdemelt volna a sorstól. Nagy tisztelettel búcsúztam el tőle, megköszönve emlékezéseit további jó erőt és egészséget kívánva, „Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete". Miskolc, 1997. május hó Lejegyezte: Lovász Tivadar