Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Kovács Loránd: A perecesi (Diósgyőr környéki) szénbányászat kialakulása

eredményes munkát jelzi - amely a borsodi bányászatban kiemel­kedő eredmény - hogy egy munkahelyen 1985. évben 513 m vága­tot hajtottak ki egy hónap alatt. Ez az eredmény dicséri a miskolci mérnökök felkészültségét, a technikusok, bányászok és iparosok jól összehangolt munkáját. Lyukóbányát 1993-ban integrálták a Tiszai Erőmű Rt.-hez, amely létrehozta a Borsodi Hőerőművel, a Központi Szénosztályo­zó Művel és Lyukóbányával a Borsodi Energetikai Kft.-t. A Kft. mintegy három évig üzemelt a Tiszai Erőmű Rt. mint többségi és a szénbányászati szerkezet-átalakítási központ mint kisebbségi tu­lajdonos felügyelete mellett. Az 1996-os nagy energiaipari privatizáció eredményeképpen mind a Tiszai Erőmű Rt. mind a kft. az AES angol cég tulajdonába került. Az AES tulajdonába lépése után azonnal intézkedéseket tett az eredményjavítására, a termelés fokozására, a kapun belüli munkanélküliség felszámolására. A kft. létszáma több mint 50%-kal csökkent, elsősorban a köz­ponti szénosztályozó mű tevékenységének megszüntetésével, az erőmű és Lyukóbánya létszámának drasztikus csökkentésével. A végrehajtott intézkedések hatására a kft. és ezen belül Lyukóbá­nya eredményei javultak, a kft. pozitív gazdasági eredményt ért el. Lyukóbánya, 2001.

Next

/
Thumbnails
Contents