Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)
Kovács Loránd: A perecesi (Diósgyőr környéki) szénbányászat kialakulása
A perecesi (Diósgyőr környéki) szénbányászat kialakulása KOVÁCS LORÁND A perecesi vagy Diósgyőr környéki szénbányászat kialakulásáról azért szükséges együtt tárgyalni, mert a Pereces-völgyben kialakuló bányatelep lakói a környező bányákba jártak dolgozni és a kitermelt szenet elsősorban a Diósgyőrbe telepített vasgyár használta fel. Ezen bányák tulajdonjogával a vasgyár rendelkezett. A diósgyőri szénbányászat kezdete a XVIII. század végégig visszanyúlik. Az itt található széntelepekről már Fazola Henrik, a Diósgyőr környéki vasgyártás megteremtője is tudott és erről Mária Terézia felhívására jelentést is tett. A diósgyőri szénbányászat 1830 táján indult meg, de a szakirodalom 1842-ben tesz említést először a diósgyőri szénről. 1 1845-től azt olvashatjuk Diósgyőr környékéről, hogy ott a fa kifogyása esetén is a „környék örök időkig győzheti". A tényleges feltárásra csak 1858-ban került sor. 1859-ben 18 bányatelek adományozását kérték Diósgyőr környékére. 2 Az első jelentősebb bányák Diósgyőr határában, a perecesi völgyben keletkeztek a felső (Mátyás)-telep kihívásán. Itt jött létre a Francis (Fanny), az Alsó-, Középső- és Felső-Mátyás bánya, majd az Alsó- és Felső-János bánya, a wiesner telep kihívásán az I., II., III. és IV. Wiesner-tárók. A perecesi bányatelkek általában öt telepet fedtek le. A fent említett Mátyás- és Wiesner-telepek mellett további három telep található, ezek közül az V. telepet nem fejtették, nem műre-való minősítés miatt. A perecesi (Diósgyőr környéki) bányatelkek széntelepei: I. telep: átlagos vastagsága 0,8-1,3 m, két padból áll. Diósgyőr környékén „Mátyás"-telepnek nevezték. II. telep: átlagos vastagsága 0,9—1,3 m, minősége kevésbé ingadozik. Diósgyőr környékén „Wiesner"-telepnek nevezték. III. telep: átlagos vastagsága 0,4-1,7 m. Diósgyőr környékén „köz"-telepnek nevezték. 1 Lehoczky Alfréd: A borsodi szénbányászat története. Miskolc, 1965. I. k. 27. p. 2 Lehoczky A., 1965. I. k. 64. p.