Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Mekcsei Antal-Kovács László-Kolumbán Gábor: Perecesi egyház közösségek

1986-ra megépítették a Bollóalja közepén, mintegy 60-80 fő befo­gadó képességű imaházukat. Emeletén szolgálati lakás készült. A hívek nagyon sok munkával és ki-ki a lehetőségének megfelelően anyagilag is segítette az építkezést. 2001-ben az imaház feletti la­kást már lakják. Dr. Bartha Arpádné híveivel a már majdnem kész imaház előtt Kolumban György után Vasgyárból Ruszkai Gyula látta el a szolgálatot, majd néhány évig Gönci Sándor, Tóth Sándor, illetve Dr. Bartha Arpádné. Napjainkban Domahidiné Darab Ágnes szól a hívekhez. Az egyházközségben természetesen egyháztanácsok is működnek. A görög katolikusok és evangélikusok száma nem jelentős, ezért részükre a Vasgyárból és Újdiósgyőrből ide látogató papok látják el esetenként a szolgálatot.

Next

/
Thumbnails
Contents