Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)
Mekcsei Antal-Kovács László-Kolumbán Gábor: Perecesi egyház közösségek
Az oltárképen szereplő bányászcsaládból Makranczy bácsiról mintázta az apát. A feleségét jelképező asszonyi alakot Tóth Istvánéról és kislányáról mintázta. A templomnak két harangja és egy manuális orgonája van. Pereces Egyházközséghez kötődve papi pályára két fiatalember is került az Egri Szemináriumba. Viskolc József és Mekcsei Antal. Női rendbe jelentkezett Szilágyi Ilona, amit már 1990-től újból gyakorol. 1923-tól Pereces papi hitoktatói: vitéz Suba Pál, dr. Halmos Mihály, Énekes Tibor, Folytik Tibor, Galambos Béla, Madarász Jenő. Közel három évtizedig nagy megbecsülésben és szeretetben működött itt Ibos Sándor, aki 1950-től önálló plébános lett. 1972—1974 között idős kora és betegsége miatt — másfél éven át Páll Ferenc hámori plébános helyettesítette, majd Mekcsei Antal kerül ide, aki perecesi kötődésű volt, őt pedig 1986-tól Szabó István követte. A lelkipásztori munkában Barabás Andor kántortanító, Baán Zoltán kántor-tanító, perecesi bányász zenekar karnagya, Jászhalmi Katalin, Grolmusz Antal segédkezett. Napjainkban Habi Józsefné látja el ezt a feladatot. A Jézus Szíve perecesi templom körüli munkákban a mozgatóerőt mindig bányászok és feleségeik, az egyházközösségi tagok, a Érsek: Kádár László, plébános: Mekcsei Antal, 1978.