Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Faur Ferenc: Perecesi cserkészéletem történetének visszaemlékezései

a vitorlázó repülő' képzés. A vitorlázó repüló'gép építésénél is részt vettünk. Nyáron amikor csak tehettük Sajókápolnán gyakoroltuk. 10-15 fő kellett a repüló'gép felvitelére az ABC-dombra. Ez sok­szor a szél miatt nagy küzdelemmel járt, ameddig a képzés a mis­kolci repüló'térre költözött. Ott már nem gumikötél, hanem csörlő­vel vontattuk fel a gépeket. 1941-ben vonultam be katonai szolgálatra és a második világ­háborúban is részt vettem. 1946-ban felújítottuk a cserkészmoz­galmat és Dubicsány melletti völgyben vertünk tábort Lendicki László parancsnoksága alatt. Körülbelül egy hét után ért el hoz­zánk híre, hogy a mozgalmat megszüntették. Az utolsó nap éjfél­kor vontuk le a tábor zászlóját és könnyezve búcsúztunk a cser­készmozgalomtól, cserkészjelvényektói, mert annak viselését is betiltották. Majd másnap értesítettek bennünket, hogy a tábor munkatáborrá alakult át és a bánya részére szükséges bányafa ki­termelésén dolgoztunk. Az ellátásunkat továbbra is biztosították. Délelőtt a közeli erdő területén dolgoztunk, délután szabadfoglal­kozásunk volt. Meghívtak bennünket a putnoki ifjúsági mozgalom vezetői és felkértek bennünket, hogy a zene őrssel vállaljuk el a putnoki kastélyban rendezett táncestélyüket, s ez a táncestély jól sikerült. Itt vissza kell emlékeznem arra, hogy a pénzünk (a pen­gő) értéktelen volt. A belépődíjat pénz helyett élelmiszerrel helyet­tesítették (tojás, cukor, liszt, szalonna stb.), s ezeket az élelmisze­reket a táborban használtuk fel. A tábor utolsó napján a dubicsá­nyi kastélyban tartottuk búcsú táncestélyünket, amelyen a putno­ki fiatalok is részt vettek. Nem tudom, hogy a cserkészmozgalom betiltása meddig tar­tott, de örültem, mikor hírt kaptam a cserkészmozgalom újrain­dulásáról. Mire nevelt és mit adott nekem a cserkészet? Megtanított segítőkészségre a munka megbecsülésére és szere­tésére, az igazmondásra. A tíz cserkésztörvény ismerete utat mu­tatott és segítséget adott a nehézségek megoldására. A PKA elnök felkérésére készített visszaemlékezésemmel szerettem volna a cserkészéletet választó fiataloknak a perecesi cserkészet múltjából egy kis csokrot átnyújtani és kívánni mindannyiuknak Jó munkát! Miskolc, 2001. március 10.

Next

/
Thumbnails
Contents