Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Magyar András: A perecesi „Bányamécs" Dal- és Műkedvelő Egylet olvasókörének története

a bányász? Iskolában, önképzőkörben és a könyvtárban. Sajnos engem egy rideg törvény 60 éves koromban nyugdíjba küldött. Ócskavasba kerültem, de nem akarok ott megrozsdásodni..." Az ünnepség után a bányászok elismerve kiemelkedő érdemeit, bronzból készült bányamécset ajándékoztak neki, majd elhelyezték fényképét az olvasóteremben. Ezt később a régi iskolába vitték át és azóta is ott őrzik. Miután 1933-ban a kormány visszavonta a válság idején életbe léptetett gyűléstilalmi rendeletét, a szervezkedő Nemzeti Radikális Párt helyi képviselői elhatározták, hogy meghívják a párt vezetését, Bajcsy-Zsilinszky Endrét és a párt lapjának, a Szabadságnak főszerkesztőjét, Féja Géza írót. A nagygyűlésen az író arról beszélt, hogy „A dolgozó csak a dolgozóval lehet szövetségben".

13 Később, 1934. szeptember 2-án Féja ismét találkozott a perecesi bányászokkal a Podraczki vendéglő kerthelyiségében. 1933. szeptember 3-án impozáns keretek között zajlik le a „Bányamécs" zászlószentelésének ünnepsége, amelyen a vasgyárból is több ezer munkás vesz részt. A színjátszók ebben az időben is több nagy sikerű színművet, operettet mutatnak be, az előadások látogatóinak száma azonban csökkent. Persze ez nem véletlen, összefügg a bányászok kereseti viszonyaival. A meglehetősen alacsony munkabérek alig fedezték a megélhetési költségeket, kulturális kiadásokra elvétve jutott belőlük. 1934-ben egy bányász havonta átlagosan 60 pengőt keresett, a gyári munkás kb. 80 pengőt, amelyből azonban 8-9-féle járulékot, adót vontak le (12-13 pengőt). A problémáról a „Nagydiósgyőr" 1934. július 29-i száma így ír: „...egy bányász heti keresete alig több mint 12 pengőt tesz ki, ami rosszabb fizetés, mint egy kifutógyermeké. Már nem egyszer hangsúlyoztuk, hogy embert megillető órabérre van itt szükség. Miért nem lehet az értéktöbbletet munkabérrel kifizetni?" A gyári munkás- és bányászkeresetek közti különbségek könyvtári vonatkozásban is megmutatkoznak. Amíg a diósgyőri vasgyár „Jószerencse" egyletének könyvállománya 6000 kötet és 30 hírlapra fizetnek elő, a „Bányamécs" könyvtárának állománya ugyanakkor ennek csak a fele. Hogy mit olvastak legszívesebben a munkások ebben az időben, arra vonatkozóan nincsenek pontos adataink, de a „Nagydiósgyőr" című hetilap néhány munkással készített riportjá13 Nagydiósgyó'r, 1933.