Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor: A pálos kolostorok építéstörténeti, gazdaság- és művelődéstörténeti jelentősége

megoldásainak tiszta, egyszerűségükben is megragadó alkalmazásaival. A mérművek és oszlopfejek, gerincek, párkányok, bélletek és gyámkövek kiemelkedően szépek. A pálos építészet emlékeinek áttekintő és összehasonlító elemzése még mindig nem történt meg, holott a román kori építészet emlékeinek elemzése terén - különösen a bencés, premontrei és cisztercita, valamint a kolduló rendek emlékanyaga alapján és elsősorban a templomépítkezéseink megoldásait tekintve, valamint a hazai építkezésben ható műhelyek vonatkozásait vizsgálva - meglehetősen jelentős mélységig történtek már lépések, s határozott vélemények és értékelések vannak „az esztergomi műhely", a „dunavölgyi cisztercita stílus", az olaszlombard igazodás hatásairól, a francia architektúra befolyásáról; a részletképzéseiknek, alaprajzi, szentélyzáródási, toronyelhelyezései stb. megoldásoknak fontos irodalma van (elég, ha csak Gerevich Tibor, Balogh Jolán, Dercsényi Dezső, Entz Géza stb. munkáira utalunk), s számos értékes tanulmány mutatja be a figurális csoportos, ember és állat plasztikák alkalmazását, vagy a növényi vonalvezetésű díszek térhódítását; fontosabb román kori templomaink kapubélleteit, oszlopfőit stb., azonban igen kevés szó esett a kolostorok kiépítéséről, alaprajzáról, a szerzetesi élet változásaival összefüggésben bekövetkezett funkcionális változtatások miatti megoldásokról (a pálosok életrendjének módosulása is sok lehetőséget nyújtana az ilyen összehasonlításokhoz); s e téren még lényegében a gótikus építészetre vonatkozó - számos kolostori emléket felmutató - irodalmunk sem gazdagabb. Az építészettörténetek rávilágítanak ugyan az európai stílus-sajátosságok következményeire, az egyes rendek gyakorlatában megmutatkozó főbb jellemzőkre, hivatkozunk arra, hogy az új, a korábbiaknál haladóbb felfogású, a városi polgársággal kapcsolatban álló, sőt már legtöbbször falvakba, városokba betelepülő úgynevezett kolduló rendek belekapcsolódnak a gazdasági élet felépítésébe, a kulturális tevékenységbe, oktató munkát végeznek, a betegápolás is egyik főfeladatukká vált, megszüntetik a korábbi - több rendnél szinte remeteéletet mutató - elzárkózást, a hívőkkel közvetlenebb kapcsolatot létesítenek, prédikációkkal nevelnek, oktatnak, s ennek megfelelően alakítják ki (az áttekinthető templomtér igényével, tehát: egyhajósan!) a templomaikat, de az ilyen értékelés is ismét csak a templomépítések sajátosságait részletezi, domborítja ki. A templomok magas szintű belső kiképzését, a társművészetek ragyogó eredményeit és emlékeit - különösen a Felvidék és Erdély vonatkozásában - sokféleképpen vizsgálták és mu-