Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor-Ribáry Zoltán: A tokaji pálos kolostorok nyomában

belüli, megszüntetett lejáratok; a templom-épület egyik oldalán levő jelentős feltöltés stb., az épületeken kívül is. Megérdemelne egy kutató­árkot a szomszédos ún. Kicsinyko-féle telek is. Öt és fél évszázad építési emlékeinek kutatási lehetőségei kínál­koznak ezen a területen, s ezeket a lehetőségeket nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen az idegenforgalmi szempont­ból is oly nagy fejlődési lehetőséggel rendelkező Tokajnak is egyre kevesebb a műtörténeti tárgyi emléke, s különösen fontos azoknak feltárása, hozzáférhetővé tétele olyan területeken, ahol valószínűleg sor kerül idegenforgalmi helyi centrum kialakítására is. Ugyanis is­mételten szó került már arról, hogy ez az épületkomplexum idegen­forgalmi rendeltetést nyerjen, a TBC kórházat pedig megfelelőbb helyre, korszerűbb épületbe telepítsék. Ujabb kutatási eredmények csak elősegíthetik e jelentős műemlék újabb kényszermegoldásokkal és költséges ráfordításokkal való átalakításainak megakadályozását, valamennyi kívánatos érdek érvényre juttatását. FORRÁSOK dr. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak ko­rában. Mosolygó József: Tokaj és vidéke. (Magyar városok monográfiája.) Telepy Sándor: Marcel volt kassai pr. kanonok monográfiája. Ribáry Zoltán felmérései. Genthon István: Magyarország műemlékei. (1961.) Városépítési Tervező Vállalat: településvázlata. Az 1786-87. évi szerz. rendi feloszlatáshoz készült felmérési rajzok. (Détshy Mihály szíves közlése.)

Next

/
Thumbnails
Contents