Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)
Szabó Kálmán: Joó Tibor 1925-1995
1946. május 8-án szabadul és kerül haza. Édesapja, testvére internálótáborban, így a legnagyobb nehézségek között kell egyetemi, jogi tanulmányait folytatnia. 1948-ban mindezek ellenére abszolutóriumot szerez és 1948. május 18-án elhelyezkedik Miskolc városánál. 1949ben diplomázik, a megalakuló városi tanácsnál dolgozik tovább. A kezdő gyámügyi előadó, majd hadigondozó szépen halad pályáján, 1952-ben - főelőadóként - megbízott igazgatási osztályvezető a legtekintélyesebb első kerületnél. Mély emberségével, hallatlan munkabírásával, szorgalmával és alapos jogi ismereteivel tűnik ki. A társadalmi élet tevékeny szereplője, jó táncos, jól teniszezik. 1951. július 28-án nősül, felesége, Oelschläger Klára Kassáról kitelepített nagypolgári családból származik. Apósáéknál laknak a Széchenyi utca 15. sz. alatt. Rövidesen kisbabát várnak, így feleségét Szolnokra viszi, hogy ott Martfűn lakó orvosrokonnál és ismerős, volt kassai professzornál szülhessen. A kis Klára 1952. június 24-én reggel született. Itt tart egy szépen induló hivatali és magán életpálya, amikor 1952. június 25-én hajnali fél kettőkor hét fős különítmény jelenik meg a Széchenyi utca 15. sz. alatti III. emeleti lakásban, hogy Oelschläger István volt nagykereskedőt, részvénytársasági igazgatót és vele együtt élő családtagjait kényszertartózkodási helyére: HortobágyBorsós-tanyára telepítse. Joó Tibort, mint családtagot szintén kitelepítették azzal, hogy kényszertartózkodási helyén módjában lesz kitelepítését tisztáznia. Valóban, 1953. január végén, egyedi BM-döntéssel a kitelepítést hatálytalanították és Hajdúszoboszlóra való távozásukat engedélyezték. Addig azonban 11 hónapot tölt Borsós-pusztán, mezőgazdasági kényszermunkán. Felesését, újonnan született kislányát csak az internálótáborból megszökve, kalandos körülmények, súlyos veszélyek között látogathatja meg. Időközben egy súlyos veseműtéten is átesik. Az említett egyedi mentesítés alapján Hajdúszoboszlóra, de csakis Hajdúszoboszlóra költözhettek albérletbe, s ide került ezután felesége és egyéves kislánya is. Miskolcra a BM-tilalom, valamint lakás- és letelepedési engedély hiányában csak 1956. decemberében kerülhettek vissza. A Hortobágy után 55 helyre és állásra jelentkezett, de csak szezonális bérelszámolóként, hosszabítgatott szerződésekkel helyezkedhetett el; apósa is ott kapott könyvelői állást és ott is dolgozott 1961-ig, amikor 72 évesen szerzett nyugdíjjogosultságot, majd 1966-ban Tatabányára költöztek özvegyen maradt orvos lányukhoz.