Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)
Joó Tibor: A sajóládi pálos kolostor
nél való közreműködése. Sajóládon ismerjük mind a kolostor, mind a templom, illetve a torony újjáépítésének irányítóját, de a XIV-XV. századi tervezők és építők itt is ismeretlenek. Az alaprajzi vizsgálódások és összehasonlítások szempontjából hátrányosabb a helyzet, mint Sátoraljaújhelynél volt, hiszen itt közel két évszázad alatt többször évtizedeken át szünetelt a teljes épületegyüttesre kiterjedő rendeltetésszerű tevékenység és hátrányosabb, mint a diósgyőri kolostornál volt, hiszen Diósgyőrött a XVIII. századból állnak rendelkezésünkre különféle alaprajzok, Sajóládon pedig még az újjáépítés utáni állapot sem maradt fenn; a XX. századi átalakítások során szinte két teljes szárnyat lebontottak, s csak egy 1976-ban felvett alaprajz állott a szerző rendelkezésére. 122 Szabó László szerint 123 mintegy negyven helyiség volt a XVIII. századi kolostorban. Ezt egykorú alaprajz alapján azonban azonosítani és ismertetni nem tudjuk, de kisegítést nyújtanak a kolostori berendezésekről 1782-ben felvett leltárak, melyekből megállapíthatóan a kolostori építményben volt: a könyvtár, a sekrestye, külön szerepeltek a felső folyosók; az atyák szobái (cellái), mégpedig: a könyvtár mellett az első; a könyvtár után következő második; a könyvtár után következő harmadik; a könyvtár utáni negyedik; a könyvtárt követő ötödik és a könyvtárt követő hatodik szoba; a kert felől az első szoba; a kert felől a második szoba; a kert felől a harmadik szoba; a provinciáiisi iroda; a titkárság; a titkárság melletti kamra; a lépcső mellett az első cella; az első cellát követő kamra; a lépcső melletti második cella; a lépcsőt követő harmadik cella; az alsó folyosók; a refectorium; a refectoruim melletti éléstároló, a prior cellája; a prior cellája melletti kamra; a prokurátor (kulcsár gondnok) szobája; egy további szoba (Fr. Dámján szobája); Fr. Dámján raktára; a vendégek szobája; az orgonista szobája; az asztalos műhely; a serfőző szobája; a fogadószoba; a vendégek szobái. Nyilvánvalóan volt még konyha, éléskamra; árnyékszékcsoport is. A leltárból is - a folyosókon kívül - több mint 30 helyiség állapítható meg. 124 A még jelenleg is meglevő plébánia épületben 16 helyiség van, a folyosókon és a lebontott részek megmaradt folyosóiból alakított 4 helyiségen kívül. 122 Molnár Sándor oki. mérnök felvétele, melynek rendelkezésre bocsátásáért ezúton is köszönetet mondok. 123 Szabó i. m. 15. ™ OL Kam. Lt. AP. Fasc. 188/c. Conv. Sajó-Lád. Fol 143-168.