Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)
Joó Tibor-Sólyom Dezső: A diósgyőri pálos kolostor
mesén visszatérhetnek, a megépítendő gépkocsi parkolóban leállhatnak és gyalogos séta keretében az egész együttest végiglátogathatják. Kívánatos és szükségszerű lenne, hogy a magas házsor alapozásának megkezdése előtt a kolostorral szomszédos beépítési területen a leletmentő ásatásokat, kutatásokat a múzeumi szervezet elvégezze, a későbbi ütemben helyreállítandó épületek területét az építkezések tartamára megfelelő védőkerítéssel vegyék körül és itt a feltárásokat a lakóházak építkezése után, végezzék el, mert az esetleg feltáruló maradványok védelme kellően csak akkor biztosítható. A korábban már említett vendéglátóipari hasznosítás során például a Hegyalja u. 53. szám alatti malomépületből presszót, a Hegyalja u. 27. szám alatti jelenlegi „vendéglátóipari egységből" színvonalas csárdát, a korábbi két évszázados múltját reprezentáló vendégfogadót lehetne kialakítani. A Baráthegyalja u. 24. alatti nagy dongaboltozatos pincéjű volt présházból és a közelében levő barátpincéből hangulatos vacsorázóhelyet, nyári kertvendéglőt és pinceborozót képezzenek ki, s ezek szőlőterületén bemutató szőlőparcella kialakítására is mód nyílna, ahol a régi miskolci-diósgyőri szőlőművelés módjait, eszközeit, szüreti szokásait is bemutathatnák az érdeklődőknek. A kolostorépület együttese alkalmas lehet egy helytörténeti gyűjtemény és kiállítóhelyiség létrehozására is, a szemközti (Erdész u. 4. sz. alatti) tornácos lakóépületben pedig létesíthetnének egy szeszmentes „szörp-bárt", tej-, kávé, kakaó-ivót. A meglevő és feltárható épületek a magyarországi barokk viszonyoknak megfelelően egyszerű, puritán megjelenésűek, a gyakorlati szempontok alapján létesültek a mindenkor kis anyagi lehetőségekkel rendelkező hazánkban, az egyetlen magyar alapítású - tehát a külföldiekhez képest szegény - szerzetesrend létesítményeiként. Ennek következtében a feltárható és felhasználható pálos-komplexum ereje és értéke főleg az együttesében van, ezért viszont csakis valamennyi épületet és csakis komplexen szabad kezelni. Ezzel az alapelvvel kell számolni valamennyi - a helyreállításban érdekelt - szervnek. Bízunk abban, hogy ez a tanulmányunk is elősegíti azt a célt, hogy műemlékekben szegény városunkban az avasalji műemlék együttesen, valamint a diósgyőri váron kívül egy további - az utóbbihoz történelmi összefüggéseivel is jól kapcsolódó - műemlék együttes nyerjen fokozott védelmet, összefoglaló helyreállítást és bemutatást.