Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Joó Tibor-Sólyom Dezső: A diósgyőri pálos kolostor

a század negyvenes éveiből származó) alaprajz között egyes részletek tekintetében. Az inventárium hivatalos alaprajza a diósgyőri kolostorépületet szabályos derékszögű rendszerűnek ábrázolja, míg az előbb említett másik - véleményünk szerint felirat hiányában is kétséget kizáró mó­don ugyancsak a diósgyőri kolostort ábrázoló - alaprajz a nyugati épületszárny szobasorát észak felé keskenyedőnek mutatja, az udvari nyugati fal és folyosó nem merőleges a délire. A jelenleg még megle­vő barokk kori épületszárnyrészek és a barokk kori alapokon felépült jelenlegi iker-lakóépület déli és nyugati frontvonalai között ma is ta­lálható a derékszögtől való kisebb méretű eltérés és ez is alátámasztja a másodikként említett alaprajz hitelességét. 3. kép. Az eltéréseket mutató (ugyancsak XVIII. sz.-i) másik alaprajz

Next

/
Thumbnails
Contents