Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)
Czeglédy Ilona DIÓSGYŐR A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN - A királynéi birtok
lain reliefszerűen madarakkal volt díszítve, fedelén kerek plasztikával: Szűz Mária, János apostol és Erzsébet képmásával. Felirata elmondta, hogy a szelence Erzsébet királynéé, Albert király feleségéé. 47 (A tárgy sajnos azóta elveszett.) Mátyás király első diósgyőri vonatkozású oklevele 1460-ban kelt. Ebben egy házról van szó (miskolci Péteré volt), melynek adóját elengedi, ha azt királyi számadásba veszik, s ilyen értelemben utasítja a várnagyot és utódait („capitaneis castri nostri DIÓSGYŐR") 48 Mátyás második oklevelében - Guthy Orszagh Mihály nádor kérésére - a diósgyőri pálosoknak adja a diósgyőri várhoz tartozó királyi birtok egy „fundus curiáját", ahol egy Mátyás nevű jobbágy lakott. 49 1461-ből való Mátyás azon oklevele, mely szerint O- és Ujmiskolc tisztviselői előtte megjelentek és elpanaszolták: „a diósgyőri várnagyok és alvárnagyok kényszerítik őket, hogy hurcolkodtassák őket oda, vagy onnan el". A király ettől a jogtalan teherviseléstől felmenti őket. 50 Ugyanebben az évben kelt egy másik Mátyás-oklevél, 51 amelyben három testvér: Herceg László, Pál és Lucia malmát rendelte visszaadni a király, ugyanis a diósgyőri castellánok (várnagyok) azt eltulajdonították. Mátyás 1461 után többször tartózkodott Diósgyőrben (1461. augusztus; 1471. január; 1473. november; 1475. szeptember, december), 52 ám inkább pihenés céljából, mintsem államérdekből. Diósgyőrre vonatkozó okmányainak határozottan kijelentett célja, hogy a huszita háborúk nyomait eltüntesse, Miskolcot és környékét (Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mohi, Diósgyőr), Diósgyőr mezővárost és az uradalom egyéb tartozékait különféle kedvezményekben részesítse. 53 1464-ből való egy részletes privilegiális levél/ 4 amely részletesen megerősíti a diósgyőri vár és a várnagyok jogait. 1469. évi oklevelében adómentességet biztosít négy évre azoknak, akik Diósgyőrben és hozzátartozóságaiban elhagyott helyen házat építenek. 55 1471 januárjában egymás után ad ki rendeleteket, hogy Miskolc város lakosait bortizedre vonatkozó szabadságaikban ne háborgassa senki. 56 Majd egy másik oklevél arról szól, hogy a miskolciakat bárminemű egyházi perben csak saját egyházi elöljárójukhoz lehet idézni, más ne merje őket megidézni, 57 vagy ellenük egyházi fenyítéket alkalmazni. Mátyás 1471. január 28-án kegylevelet is 47 MNM App. Jank. No 95. 48 OL Dl 15489.: Szendrei, Oklevéltár 1460. VI. 19. 4y OLDl 15489 (1460. VIII. 16.) 5(1 OL Dl 15627. 51 OL Dl 15478. 52 Wenzel, 1872. 21. 1. 53 Wenzel, 1872. 21. I. 54 Wenzel, Regeszták 127-128. sz. 55 OL Dl 24745 (1469. II. 27.) 56 Szendrei, Oklevéltár 1471. I. 26. (Ulászló átiratában.) 57 OL Dl 17151 Szendrei, Oklevéltár 1472. VI. 25.